Először az volt rossz, hogy nem tudok eljutni, pedig minden porcikám sóvárog utána, majd jött az elhatározás, hogy újrakezdem, és szabályosan féltem az első alkalomtól. Emlékeztem még, hogy milyen volt, mikor napi szinten jártam, és jó kondiban voltam, és féltem szembesülni azzal, hogy most mennyire rossz lesz. Ahhoz képest viszont csupa jó és emellett persze meglepő dologgal lettem gazdagabb az első újrázás után.
Nem fulladtam
Pedig igazán féltem attól, hogy azt a futás közbeni rosszuleső fulladást nem fogom megúszni, de tévedtem. Jó 20 percnyi taposás után csak jóleső bizsergés szaladt végig rajtam. Igaz, ziháltam kicsit, de olyan jólesően, nem mint olyankor, amikor az ember felér a harmadikra, és alig bírja összeszedni magát.
Jó volt kikapcsolni
A gépek nem beszélnek, és ha egyedül mentek, hozzátok sem beszélnek. Ez pedig azért jó, mert nem tömitek az agyatokat semmivel, csak a mozgás köti le a gondolataitokat. Ráadásul sokáig beleestem abba a hibába, hogy azért nem mentem el edzeni, mert akkor nem haladok a dolgaimmal, pedig a pihenést is be kell időzíteni az életetekbe, és bármilyen furcsa is, az edzés is egyfajta pihenés.
Másnap fel voltam dobódva
Ami azért furcsa, mert azt hittem, hogy szenvedni fogok. De nem, ehelyett csak kellemesen bejáratódtak az izmaim, és felfrissülten vágtam neki a napnak. Kellemesebben esett a séta, a mozgás, minden.
Megjelent a vágy
Mármint a mozgás iránt. Tartottam attól is, hogy az első pár alkalmat kényszeredetten fogom csinálni, de nem. Már másnap megjelent bennem az érzés, az igény, hogy újra bevessem magam a gépek közé, és kipróbáljak valami mást is. Lehet, következő alkalommal már egy pilatesórát is bevállalok.
A tanulság pedig az, hogy sportolni sosem késő. Se belekezdeni, se újrakezdeni. Mindössze csak arra kell figyelnetek, hogy a szervezeteteknek megfelelő mozgásformát válasszatok, és ne hajtsátok túl magatokat, mert a testetek megbosszulja. Elsőre például megpróbálkozhattok a Torna(N)óra videóival!
