Nagy botrányt kavart a héten, hogy egy kanadai pincérlány lábát véresre törte a magas sarkú cipő, amely a Joey Restaurants nevű étteremlánc egyenruhájának kötelező eleme. A képet a cipőbaleset áldozatának egy barátnője, Nicola Gavins osztotta meg a Facebookon: kiderült az is, hogy az incidens következtében a lánynak egy lábujjkörme leesett, és más disznóságok is vannak a cégnél. De vajon mi a helyzet itthon? Szétnéztünk egy kicsit.
Mi is történt?
Nicola Gavins egy kedves barátnője, akinek nevét külön nem említi, már a műszak közepén jelezte, hogy cipőt szeretne cserélni, a főnök azonban nem engedte, hogy megszabaduljon a magas sarkútól. Az étteremláncnál előírás, hogy a nőknek legalább 3 centis sarkú cipőt kell viselniük.
Más szexista előírás is sújtja a női dolgozókat: Gavins azt is elmondta, hogy a női pincérek ennél az étteremláncnál kénytelenek egy 6500 Ft-os elegáns, fekete formaruhát vásárolni, míg a srácok a saját fekete ruháikban is dolgozhatnak. A cégnek tehát fontos, hogy a lányok „jól nézzenek ki”, és ezért semmi sem drága, persze a munkaerő kontójára.
Az igazságtalanságon mélységesen felháborodó fiatal nő később plusz egy infóval egészítette ki a már-már feudalista viszonyokat feltételező alkalmazotti viszony mélységeit: elárulta, hogy a szóban forgó étteremlánc a betanítási időszakra egy fillért sem fizet, ami Kanadában illegálisnak számít.
A hír néhány nap alatt az egész világot bejárta, mindenkit mélyen felháborított a női dolgozókat sújtó igazságtalanság. Maga a Joey Restaurants a médiaérdeklődés kapcsán válaszként elmondta, hogy szó sincs arról, hogy kötelező volna náluk a magas sarkú cipő, sőt, éppen ellenkezőleg: ők maguk kérik dolgozóikat arra, hogy inkább a kényelmes topánokat részesítsék előnyben, hiszen egész nap futkosniuk kell.
Közleményüknek kissé ellentmond a tény, hogy a Joey Restaurants Facebook-oldalán több kommentelő is jelezte, hogy hiába mossák kezeiket, az alkalmazottak betanításához használt kis tájékoztató füzetben ugyanis világosan szerepel, hogy a magas sarkú viselete a női dolgozók számára „erősen ajánlott”. Ezt aztán – írták többen is – az étteremvezetők igen komolyan veszik, és a legtöbb egységben bizony megkövetelik a legalább 3 centis sarkú cipő viseletét.
Bár nem tartozik az egyenlőtlenségek és a szexizmus témájához, érdemes elmerengeni rajta: a Facebookon megosztott képen egy Karl Lagerfeld-cipő szerepel. Nem tudjuk, a megfelelő méret volt-e, illetve hány órán keresztül viselte tulajdonosa, mindenesetre elgondolkodtató: ezek a forintban hatjegyű összegért kapható lábbelik is okozhatnak ezek szerint körömvesztést? Néztem a Karl Lagerfeld hivatalos Facebook-oldalát, de ők egyelőre nem nyilatkoztak.
Mi a helyzet itthon?
Nálunk a magas sarkú cipőt még nagyon menő cateringcégek se erőltetik, legfeljebb a hoszteszeknek vagy magas pozícióban lévőknek ajánlott az ilyesfajta elegáns megjelenés, ők viszont nem talpalnak egész nap, illetve lehetőség szerint minimálisat állnak. Itthon sokkal inkább a felsőruházatra vonatkoznak előírások, pl. nyakkendő, kendő.
– mondja a 30-as évei közepén járó Dóri, aki 17 évig dolgozott a vendéglátásban itt nálunk, Magyarországon. „Az viszont általános, hogy sok helyen letéti díjat kell fizetni az egyenruháért, nehogy ellopják azt a dolgozók, hiszen ezek általában jó minőségű, és épp ezért keresett cuccok” – teszi hozzá. Kiderül az is, hogy még a 2000-es évek elején volt pár hely, ahol a lányoknak kötelező volt miniszoknya, de ma már ez egyre ritkább: a legtöbb helyen inkább hanyagolják ezeket az avítt allűröket. „Eskü, nekem nem volt jó helyem, de nem piszkáltak a cipővel sose. Sőt, több olyan kávézóról, étteremről tudok, ahol egyenesen tiltják a magas sarkút, munkavédelmi okok miatt” – teszi hozzá elgondolkodva.
Megsúgja, hogy van egy igen menő étterem – kéri, hogy a nevét ne írjam ki, de nekem elmondja: tényleg elegáns hely –, ahol „a műszakbeosztásokat úgy írják meg, hogy a nőknek kevesebbet kelljen állniuk, és több napban jöjjenek inkább, nehogy trombózist kapjanak. Szóval, vannak dolgok, amikben szerencsére nem mi vagyunk lemaradva” – jegyzi meg.
Egy másik, szintén a vendégátásban dolgozó ismerős arról beszél, hogy a balatoni nyárban 15 évvel ezelőtt még problémát jelentett, hogy a büfékben dolgozó lányokra mélyen kivágott pólót adtak, és előfordult, hogy őt – állítása szerint – azért nem vették fel a tapasztalatai ellenére, mert világosan közölte, hogy nem hajlandó kihívóbban öltözködni.
A főnök kerek perec megmondta, hogy az éjszakában dolgozunk, és hiába nem bordély a kis vízparti étterem, csinosnak kell lenni. Én meg nem voltam hajlandó kis topokban és rövid szoknyákban tipegni le s föl, felszolgálóként.
– bosszankodik Ancsa. „Szerencsére ma már nem nagyon hallani ilyesmiről. Az örök vita, ami máig tart, inkább az ékszer viselése, amit az ÁNTSZ nem enged, de a dolgozó meg persze szeretné. Nem engedi pl. a karikagyűrűt, pedig sok-sok vendéglátóst mentene meg a vendégek állandó szexuális zaklatásától. Volt (férfi)ismerős, aki inkább kifizette az ÁNTSZ bírságát (most már Nébih), hogy viselhessék a jegygyűrűt a dolgozói” – meséli a barátnőm, amiből kiderül, hogy még ha manapság már nem is divat a kihívó öltözék a vendéglátóhelyeken, a zaklatás a vendégek részéről sajnos még mindig a mindennapok része.
Ne menjünk el szó nélkül az ingyenmunka mellett sem!
És mi a helyzet a Nicola Gavins által említett harmadik problémával, a fizetetlen munkával? Nos, azzal sajnos már az én kis – kicsit sem reprezentatív – felmérésem szerint is vannak gondok. Sokan más béren vannak bejelentve, mint amit ténylegesen kapnak, és sok a feketemunkás is, bár a nagy étteremláncok nyilván ügyelnek a legális keretekre.
„A hazai vendéglátásban általában az a bevett szokás, hogy vagy behívnak egy fél műszakra próbaként, amit aztán nem fizetnek ki, vagy le kell dolgoznod egy egész – akár 12 órás – műszakot, amiért jár egy képletes, próbaidős fizetés, nagyjából 75 százaléka a normál órabérnek. Ezt a dolgozók általában korrektnek tartják, de többször volt már olyan, hogy belefutottam abba, hogy ledolgoztam az egész, maratoni hosszúságú műszakot, aztán nem akartak kifizetni” – panaszolja Zsófi, aki egyetemistaként, főként a nyári szünetben szokott vendéglátózni, hogy ösztöndíját kiegészítse.
„A nagy, nemzetközi étteremláncok természetesen megbízhatóbbak, ott általában a munkaerő-közvetítő cég is véd, de ők sem kockáztatnak, fontos a hírnevük. Ezek biztos állások a vendéglátásban, de természetesen a szabályok is szigorúbbak, és sehol nem tarthatják meg a dolgozók a jattot. Nemcsak az öltözködés történik precíz előírások mentén, hanem minden egyéb is kötött: pl. fegyelmi jár azért, ha valaki egy plusz kis ketchupot vagy majonézt tesz a hamburgerbe” – meséli Krisztián, aki 20 éve az egyik legnagyobb amerikai étteremláncnál dolgozik, immár vezetői státuszban.
