Egyéb kategória

Becsüljétek meg az ápolókat, higgyétek el, megérdemlik!

Miről álmodik a gyerek, míg gyerek? Mit gondol, mi lesz, ha nagy lesz? Hát persze hogy az, amit maga körül leggyakrabban lát. Én nővéreket láttam magam körül a leggyakrabban. Mégsem lett belőlem ápolónő.
vous - 2016.05.22.
Becsüljétek meg az ápolókat, higgyétek el, megérdemlik!

Emlékszem, mindig volt egy, akivel kirakóztam, egy, aki visszavezetett anyuhoz, egy, aki elvitt ilyen vagy olyan foglalkozásokra. Meg olyanok, akik azokat tették boldogabbá, akik anya nélkül voltak az osztályon. Gyakran, mikor mentem vérvételre, kivizsgálásra, és a jól ismert fityulás nővérkékkel találkoztam, mindig azt mondták, hogy legyek inkább orvos, mint Viola testvére, ápolónő inkább ne. Túl melós munka.

Forrás:
pexels

Persze, ezt akkor még nem értettem, és később, mikor jobban beleláttam, mennyi dolga van egy nővérnek, akkor már mélyebben elgondolkoztam. Volt egy időszak, amikor arra gondoltam, tisztába tenni valakit nem olyan kibírhatatlan dolog. Valahogyan úgy tekintettem akkoriban is az emberi testre, mint valamire, amit, ha elgyengül, elfárad, akkor segíteni kell. Láttam már furcsa dolgokat az emberi testről, amitől mások elsőre hátrahőkölnek.

Nem attól féltem, hogy mit láthatnék ott, inkább az volt a gond, hogy elájultam, ha tűt láttam. Nem bírtam se a vért, se az ehhez hasonló dolgokat. Akkor már fix volt, hogy ez nem az én hivatásom. Mondjuk a kémia sem lett később a kedvenc tantárgyam.

Van, aki viszont erre született

Németh Franciska havi 80 ezerért is ezt a munkát csinálná. Ez a lány, noha a modellkedés és a színészet útjára is léphetett volna, végérvényesen hátrahagyta a sokak által irigyelt életet, és a betegeket választotta. Boldogabb, mint valaha, a vele készült interjút itt olvashatjátok.

Becsüljétek meg az ápolókat!

Mert ők azok, akik az egyedül tengődő betegek köntösét bekötik. Akik a legkiszolgáltatottabb betegnek is méltóságot adnak. Erélyesek az érdeketekben. Kézen fognak, ha elvesztetek a folyosón gyerekként. Visszaviszik a bolyongó gyereked. Akik velük vannak az utolsó pillanatban is. Életet mentenek egy mosollyal.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.