Trend

Merjetek változtatni: így lett a koromfekete hajamból világos ombre

Nagy változás történt az életemben. Koromfekete hajamat leváltottam, és immár világos ombre hajjal létezem. Ne kérdezzétek, hogy jött, egyszer csak bekattant valami. Egy biztos, nem bántam meg, egyrészt mert nagyon tetszik a végeredmény, másrészt pedig a változás jó, még ha sokszor félünk is tőle.
vous - 2016.05.29.
Merjetek változtatni: így lett a koromfekete hajamból világos ombre

Nem is olyan régen írtam nektek, arról, hogy mik azok a dolgok, amiket csak a fekete hajú lányok érthetnek. Azt a cikket már barnán írtam, és akkoriban még hezitáltam, hogy visszatérjek-e a fekete hajhoz, vagy jöjjön egy, a kis világomat megrengető változás. Hát jött.

Világéletemben sötét hajam volt, kislányként fekete, tinikoromban pedig gesztenyebarna. Majd 17 éves koromban megismerkedtem a fekete hajfestékkel. Egészen 8 évig voltunk, mondhatni, legjobb barátnők. Imádtam, kiemelte a szemem, lehettem akármilyen barna, nem ütött el a bőrszínem a hajamtól, és imádtam a csillogását. Azonban a festett fekete haj nem leányálom.

Hajhulláslevel 99, festés minden 3. héten, töredezett hajvégek 100%-on.

Szóval nagyon is itt volt az ideje váltani. Nem emlékszem már, mikor volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy hajszínt váltok. Azt viszont nem értem, hogy miért nem léptem előbb a változás útjára. Nemcsak azért, mert már nincs tele a lakás a hajszálaimmal, és nem sírom el magam minden hajvasalásnál, látva a lehullott hajvégeket, hanem mert egyszerűen jó érzés, amikor a változás szele megérint. Na meg az is kellemes, amikor kilépsz a fodrászatból, és a szél először fújja a szemedbe a már-már szőke tincsed. MI VAN?

Itt nem ér véget a hajam átalakulásáról szóló sztori, hiszen nem állok meg, legközelebb még világosabb hajszínnel jelentkezem!

Forrás:
Bella-Rosa Szépségközpont

Merjetek bátran változtatni a külsőtökön, hiszen így egy teljesen új oldalatokat is megismerhetitek. Kaptok egy új ént, a kísérletezés nagyon izgalmas dolog, és nem utolsósorban a dicsérő szavak is jól fognak esni.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.