Egyéb kategória

Így motiváljátok magatokat, mikor úgy tűnik, minden összedől

Van az úgy, hogy a dolgok összejönnek és semmi sem sikerül. De fontos, hogy ebben az időszakban se hagyjátok el magatokat és a lelkesedéseteket! Íme pár jó tanács, hogy miket érdemes figyelembe vennetek és megtennetek ebben a nehéz időszakban.

vous - 2016.06.05.
Így motiváljátok magatokat, mikor úgy tűnik, minden összedől

Mindenkinek vannak rossz napjai, sőt, rossz hónapjai. Előfordul, hogy valakinek éveket kell várnia, mire az élete jobb szakaszba fordul. A Bustle most olyan tanácsokkal állt elő, amiket érdemes megfogadnotok ahhoz, hogy elérjétek a céljaitokat és motiváltan lendüljetek át a nehezebb időszakokon.

Maradjatok pozitívak!

Tudom, ez egy elég sablonos tanács. Én is hallottam már sokszor, amikor a hátam közepére kívántam ezt a mondatot. De ha folyton negatívak vagyunk, annak mi értelme? Az égvilágon semmi. Ha megpróbáljátok a dolgok pozitív oldalát megkeresni, már a kisugárzásotokon is látszódni fog a pozitív hatás.

Egyszerű: azt csináljátok, ami éppen boldoggá tesz titeket!

Nemcsak a hosszú távú elfoglaltságokra gondolok, hanem bármilyen programra, amitől jól érzitek magatokat. Amihez nincs kedvetek, azt miért erőltetitek? Vagy ha ez valami szükséges rossz, akkor keressetek valami olyan jó elfoglaltságot is, amivel hatástalaníthatjátok a negatívumokat.

Figyeljetek oda magatokra!

Forrás:
pexels.com

Ne csak külsőleg, belsőleg is. A legrosszabb időszakotokban hajlamosak lehettek arra, hogy elhanyagoljátok magatokat mindkét értelemben. De mint tudjátok:

Minél rosszabbul állnak a dolgaink, annál jobban kell kinéznünk.

Ez pedig olyan szempontból igaz, hogy ha csak pár percet is eltöltötök azzal, hogy kifessétek a körmötöket, szépen felöltözzetek, vagy legalább alaposan megfésülködjetek, tudni fogjátok, hogy még szebbek lettetek, ettől pedig igenis jobban fogjátok érezni magatokat.

Tartsátok észben a célt!

Tudjátok, ha mondjuk bombaalakot szeretnétek elérni, mindig tekintsetek oda, arra a bizonyos álomképre a szekrényeteken! Ha az álommelóra vágytok, nézegessétek csak bátran a weblapjukat! Ne hagyjátok abba önmagatok motiválását!

Legfontosabb: ne adjátok fel!

Forrás:
pexels.com

Az a legrosszabb, ha feladjátok az álmaitokat. Ne adjátok meg az örömet azoknak az embereknek, akik majd a végén ezt mondhatják: „én megmondtam, hogy ez nem fog összejönni”. Ti ennél többre vagytok képesek!

Ha pedig nem szeretnétek 10 év múlva megbánást érezni, ezeken változtassatok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.