Egyéb kategória

„Kitaláltam, hogy egy kicsit mindegyik álmomat megvalósítom, és inkább írok” – interjú Ninával, a VOUS ügyeletes esküvőfelelősével

Júniusban ünnepelünk: 1 éves a VOUS! Ebből az alkalomból meglepetés-interjúsorozattal készültünk, amelyben végre mi, VOUS-lányok elárulunk magunkról ezt-azt. A karácsonyi ajándékozások mintájára mindannyiunk neve felkerült egy cetlire, és mindannyian húztunk valakit, akivel kicsit elbeszélgettünk.

vous - 2016.06.11.
„Kitaláltam, hogy egy kicsit mindegyik álmomat megvalósítom, és inkább írok” – interjú Ninával, a VOUS ügyeletes esküvőfelelősével

Mint mindenki más, úgy én is nagy izgalommal készültem a VOUS születésnapi interjújára. Reméltem, hogy olyan emberrel beszélgetek majd, akit ritkán látok és nem igazán ismerek. Ehelyett a sors egy nehezebb feladatot állított elém: Sarkadi Nikolett lett az interjúalanyom, akit talán mára már úgy ismerek, mint a tenyeremet.

Nina az, aki elmondása szerint nővéreként tekint rám, akiről tudom, hogy hány cukorral issza a kávét, akit gyakran nyúzok, mert nem hajlandó megenni a hagymát, és akivel amennyire egy húron tudunk pendülni, pont annyira tudunk összeszólalkozni is egy-egy rosszabb napon.

Már sejthetitek is: a feladat nehézségét pont az okozta, hogyan is interjúvoljam meg, mutassam be nektek azt az embert, akiről mindent tudok, és akivel a hét öt napját összezárva töltjük. Nem ragozom, itt az ideje, hogy megismerjétek azt a Ninát, akit erről az oldaláról még mi sem annyira ismerünk!

Köztudottan imádod a zenét és a backstage-ek hangulatát. Soha nem szerettél volna zenei pályára lépni?

A legjobb barátnőm zenei menedzser, a barátom pedig zenész, így a zene tényleg körülvesz, amit nagyon imádok és amiért nagyon hálás vagyok, de komolyan sosem gondolkoztam el a zenei pályán. Kislány koromban szerettem volna énekesnő lenni – csak egy idő után rájöttem, hogy nincs jó hangom, így dobtam a zenei pályát, és inkább újságíró lettem. Remélem, annyira nem lőttem mellé.

Forrás:
Kerepeczki Anna

A bemutatkozódból már rég tudjuk, hogy gyerekkorod óta érdekel az újságírás. Mindig is ez szerettél volna lenni ezek szerint? Mi vonzott benne?

Én igazi „lányos” kislány voltam, akit minden csajos munka érdekelt. Kezdetben sok minden szívesen lettem volna: fodrász, kozmetikus, esküvőszervező, divattervező, színésznő és énekesnő, de nem tudtam választani. Aztán rájöttem, hogy ezek mind megtalálhatók egy helyen: a női magazinokban. Így kitaláltam, hogy egy kicsit mindegyik álmomat megvalósítom, és inkább írok róluk – mert Margit néni, az osztályfőnököm szerint abban legalább tényleg jó voltam.

Nina VOUS-élményei

Az indulás óta a csapat tagja.

Legjobb élménye az volt, hogy újságíróként részt vehetett az idei GLAMOUR-gálán.

Kedvenc cikke A leghülyébb kérdések, amiket a pestiek feltesznek a vidékieknek címet viseli.

Legnehezebb feladata az elmúlt egy évben az volt, amikor karácsony környékén, a „téli szünetben” egy laza műszakra készült, de hírszerkesztőnk, Sophie hirtelen lebetegedett, így életében először ő szerkesztette a VOUS-t.

Ki az, aki legjobban motivál jelenleg az életedben?

A legjobb barátnőm, Réka. Őt semmi sem tántoríthatta el az álmától, hogy nőként a zeneiparban dolgozzon. Mostanra ő az Akvárium Klub programmenedzsere, és még csak 21 éves. Nagyon inspiráló azt látni, hogy valaki mindent megtesz azért, hogy elérje a célját.

Az ő kitartása engem is motivál arra, hogy mindent megtegyek az álmaimért.

Takács Nórával együtt idén te is lefutod az IRONGIRL-t. Miért?

Már jó ideje próbálom magam rávenni arra, hogy mozogjak, de eddig mindig a lustaság győzött. Gondoltam, könnyebben megy majd, ha van egy célom, amit kitűzök magam elé – ráadásul IRONGIRL-nek lenni nagyon menő!

Forrás:
Kerepeczki Anna

A VOUS-nál te vagy a ügyeletes esküvőfelelős. Te írod a legtöbb esküvői témájú cikket. Milyen számodra az álomesküvő?

Igen, imádom az esküvőket. De talán nem is konkrétan az esküvőket, hanem magát a szerelmet. Pontosan ezért még semmit, de tényleg semmit nem tudok biztosan a saját esküvőmről, csak egyetlen dolgot: hogy nagyon, de nagyon szerelmes leszek. Na jó, ami még tuti, hogy a férjem lesz a világ legjobb arca.

Ajánlott cikkek