Egyéb kategória

Olcsó módszerek, hogy vakítóan fehérek legyenek a függönyeitek

A függönymosásra, fogadok, senki nem gondol addig, míg otthon, a szüleivel lakik. És még akkor sem rögtön az elején szembesül ezzel a problémával, hanem akkor, amikor jön az első nagytakarítás, amikor ugye úgy járnánk el, ahogyan az anyáinkat is láttuk: függöny leszed, mosógépbe berak, majd vakító fehér függöny felrak. Aha.

vous - 2022.01.01.
Olcsó módszerek, hogy vakítóan fehérek legyenek a függönyeitek

Csakhogy ti hiába teszitek pontról pontra azt, amit anyáék csináltak, mikor függönyt mostak, minimum sírva fakadtok attól, hogy az egyik függönyötök csaknem fekete a másikhoz képest. És a jeges rémület végigszalad rajtatok, valahogy így:

Persze így jártam én is, és nem igazán vágtam, hogy milyen hibát követtem el, és hol, de anyukám megnyugtatott, hogy valószínűleg a függöny régi már, de egy praktikával próbálkozzak még meg.

Csodálatos szódabikarbóna

Azt tanácsolta, hogy öntsek szódabikarbónát a mosóporhoz, és az majd kifehéríti a fehér anyagot. Ez egyébként akkor is működik, ha a szódabikarbónát vízbe öntitek, egy nagy lavórba, és abban áztatjátok pár óráig a függönyt. Állítólag ugyanilyen módon a sütőpor és a só is jó megoldás, bár azokat nem próbáltam. A szódabikarbóna azért is jó, mert szagtalanít is, így a kellemetlen szagoktól is örökre megszabadultok.

A nagy kutatásban az derült ki számomra, hogy ha sóval dolgoztok, akkor az áztatáshoz 10 liter vízhez egy kiló só szükséges, míg szódabikarbónából, sütőporból egy-egy zacskónyit is elég a mosópor mellé szórnotok a gép tartályába.

Forrás:
StockSnap/Ali Inay

Ha ez nem jön be…

Akkor is van megoldás. Mivel albérletben lakom, ezért a függönyeinket örököltük, így valószínűleg évek szennyeződése telepedett meg rajtuk, így nekem sajnos a szódabikarbóna nem segített. Azt biztosan tudtam, hogy erős vegyi fehérítőt nem akarok használni, mert sárgás lesz tőle az anyag, így végső elkeseredésemben egy függönyfehérítő mosóporhoz nyúltam, és az végül segített. Igaz, vagy 5 tasakot használtam el, és ennyiszer is mostam, de az eredmény magáért beszélt.

Illetve még egy dolog van, amit ilyenkor jó, ha tudtok

Ne essetek kétségbe, ha mosás után szürkésnek látjátok a függönyt. Széthúzva ez egyáltalán nem látványos, sőt alig látható. Ez legyen az utolsó mentsváratok, mielőtt megszabadulnátok tőle.

A szódabikarbóna pedig nemcsak a függönyötöket mentheti meg, jó szolgálatot tesz nektek akkor is, ha a hűtőtökről van szó, és nem kell lemondanotok a természetes tisztítószerekről sem, ha takarítotok: tudtátok, hogy a zöld tea csodát tesz a szőnyegetekkel?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.