Világ

Ájult lányok, fostenger és ribancozás – 3 több mint suttyóság a Balaton Soundról

Három több mint suttyó kontent is terjedni kezdett az idei Balaton Sound kapcsán, s bár a fesztiválnak vége, a mémekkel bizonyára ti is találkoztatok itt-ott. Pedig talán jobb lett volna, ha nem...

vous - 2016.07.12.
Ájult lányok, fostenger és ribancozás – 3 több mint suttyóság a Balaton Soundról

Dopeman szerint jó móka, ha ájult lányokat hagy maga után egy sztárcsapat

Szombat éjjel a DVBBS nevű formáció öltözőkonténerében, a földön fekve találtak két fiatal lányt, eszméletlen állapotban. Mint kiderült, a csajok a fellépés alatt az első sorban buliztak, és a csapat ezután maga hívta meg őket az öltözőjükbe, ahol ki tudja, mi történhetett. A csapatot a rendőrök Budapesten érték el, nem tudni, sikerült-e tisztázni magukat, az egyik lány apja mindenesetre feljelentést tett.

A fiúk azóta folyamatosan törlik a témába vágó kommenteket a hivatalos Facebook-oldalukról – amit cirka 5 millióan követnek –, de a hazai gengszterrap egyik kultikus alakja, Dopeman helyettük is megemlékezett az esetről, méghozzá a következő, meglehetősen ízléstelen módon: „A mi öltözőnkből még kijöttek a lányok” – írta, és Maradj még című nótáját is megosztotta, majd közölte, hogy „funkyn” érzi magát.

Valóban, tök funky, hogy két lánnyal ki tudja, mi történt egy fesztiválon, csak mert egy kanadai sztárcsapat nem bírt a farkával. Arról nem is beszélve, hogy ez Dopeman posztjának finomított verziója, hiszen eredetileg nemes egyszerűséggel ezt írta az oldalára: „A mi öltözőnkből még kijöttek a lányok. Tény, hogy a szájukat törölgetve, de kijöttek.” Aztán mikor a visszajelzésekből érezte (hiszen magától nem), hogy ez nem túl frankó, akkor gyorsan törölte az arra vonatkozó részt, hogy mit is kell csinálni a lányokkal, akik a backstage-be mennek.

Objektum doboz

Segítség helyett kétes hírnév várt a szintén szétesett fesztiválozóra is

Több százan körbefényképezték azt a fiatal srácot, aki a Soundon került önkívületi állapotba, majd egy padra ülve, nadrágját letolva rondított maga alá. Nem tudni, hogy a fiú mivel ütötte ki így magát, esetleg csak rosszul lett-e a nagy hőségben, mindenesetre elgondolkodtató, hogy hosszú ideig senki sem sietett a segítségére, hanem inkább röhögtek és fotózták, majd a képet a netre töltötték, hogy mindenki jobb embernek érezhesse magát egy kicsit.

Létezik egy tévhit, miszerint a részeg ember nem érdemel sem tiszteletet, sem segítséget, hiszen ittasságával voltaképpen maga hívta ki maga ellen a sorsot. Mintha a piálás egyfajta szerződés volna az ördöggel, és a szeszfogyasztó többé nem tartozna az emberek világába… holott nem ismerjük a történetét, nem tudjuk, miért, mit és mennyit ivott (nem biztos, hogy brutális mennyiségtől ütötte ki magát), és nem tudjuk azt sem, ki ő valójában. Akárhogy is, az emberi méltóság részegen is járna.

Megtudtuk azt is, hogy a lenge ruhában bulizó csajok egyértelműen lotyók

Valószínűleg már meg sem kéne lepődnünk azon, hogy a bikiniben vonagló, kisportolt testű, nem feltétlenül műtetlen mellű nők a közvélekedés szerint csak olcsó kis ribancok lehetnek, akik nem is érdemelnek mást, minthogy Dopeman öltözőjéből távozva törölgessék a szájukat, netán kanadai sztárcsapatok konténerében ájuljanak el, de az alábbi mém azért mégis csak pofaszakasztó: 

Forrás:
Barok Eszter

Izé, elnézést, de akkor az, aki jól néz ki, és bikinit mer húzni egy strandos fesztiválon, majd vígan szeletel a nagyszínpad előtt, az máris kétes erkölcsű luvnya lehet csupán? És ha már ez a képünk ezekről a lányokról, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem gondolunk hasonlóképp a márkás bermudaalsókban ugráló, nonfiguratív tetkókkal díszített srácokra is? Isten őrizz, nehogy így gondoljunk rájuk, hiszen hétköznapi bulizók ők is, de azért helló, miért kell ezt az avítt, ostoba kettős mércét alkalmazni már megint?!

A tanulság igazából egyszerű: akit taszít a prémium strandfesztiválok világa és az elektró, az nem megy a Soundra, de a többieket miért nem hagyjuk békében szórakozni a maguk módján? Egészen addig, amíg senkit sem találnak eszméletlenül öltözőkben heverve…

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.