Ha azt mondom, nyár, ti azt mondjátok, Balaton? Ez a magyar lakosság jelentős résznél így van és ez így is van jól, hiszen ott van egy nagy és szép víz, gyönyörű tájakkal és állítólag a partján felejthetetlen élményekkel lehet gazdagodni. Igen, azt mondtam, állítólag. Én ugyanis annak ellenére, hogy Magyarországon születtem, és három évet leszámítva az eddigi életemet itt éltem, mégsem nyaraltam soha a Balatonnál. Sőt, mondok jobbat! Először 18 éves jártam a magyar tengernél. És hogy lehet, hogy mégis ettem hekket és tudok biciklizni?!
27 éves vagyok és nem panaszkodhatom arra, hogy unalmas életem lett volna eddig. Vannak is sztorijaim, amik bár számomra teljesen természetesek, mások megdöbbenéssel szokták fogadni. Ilyen például az, hogy egy pszichiáter-pszichológus házaspár gyerekeként szinte a Lipótmezőn nőttem fel, hogy három évet gimisként egyedül éltem külföldön kollégiumban, ahol szerelemből tetoválást is csináltattam, vagy hogy voltam hajmodell és végigmentem a New York-i kifutón.
Ha pedig ennyi nem lenne elég, akkor van más is a tarsolyomban, például az, hogy egyetlen nosztalgikus balatoni emlékem sincs, hiszen sose nyaraltam ott. Érdekes módon, mikor ezzel coming outolok egy társaságban a fent említett sztoriknál is nagyobb szokott lenni a meglepődés. Így volt ez, mikor a nyár közeledtével a VOUS-lányoknak is elárultam ezt, a kijelentésemet pedig akkora döbbenet és értetlenkedés követte, hogy egyértelmű volt számukra: ebből cikk kell. Hát íme.
Döbbenet 1.: Ettem már hekket
Sőt, talán hihetetlen, de lángost is, és nem ám a Fény utcai piacon (ott speciel még sosem), hanem VÍZPARTON! Ráadásul nem máshol, mint Bánkon. Ugyanis annak, hogy nem nyaraltam soha a Balatonnál nagyon prózai oka van: mikor megszülettem (kései gyerek vagyok), a családomnak már volt nyaralója a ma már rendkívül népszerű és fesztivállal rendelkező Nógrád megyei faluban. Így a nyaraimat klasszikus módon én is tó mellett, hekket és lángost fogyasztva töltöttem, csak éppen az ország egy másik részén.
Döbbenet 2.: Úszni is tudok
Ráadásul nem is rosszul, annak ellenére, hogy a Balatonban még sose mártóztam meg. Bár a leghíresebb magyar tóban nem voltam, más tavakat azért felkerestem gyerekként.
A Bánki-tó adta magát, ott tanultam meg úszni még óvodás koromban, így mikor az iskolával mentünk kötelező oktatásra én már a bánki tudásommal lubickoltam.
Volt már akkor mögöttem néhány tóátúszás, még akkor is, ha azoknak a felét a szüleim hátán tettem meg. De nemcsak Bánkon úszkáltam, a nyaraimat ugyanis a Nógrád-Tolna megye tengelyen töltöttem, hiszen a Szekszárd közeli Szálkán nyaraltam minden évben három hetet. Így ha a Balaton nem is, de a szálkai tó végigúszása benne van a rezümémban.
Döbbenet 3.: Elég jól biciklizem is
Igen, annak ellenére, hogy nem Balatonfüreden vagy Aligán töltöttem a vakációmat, azért tepertem őrült tempóban és estem hatalmas nagyokat. És szerencsére nem voltam egy forever alone figura ezzel. Voltak más nyaraló gyerekek is Bánkon, akikkel biciklis bandába tömörülve riogattuk a MATÁV 1212 ügyfélszolgálatosát a telefonbetyárkodásunkkal.
Döbbenet 4.: Egyáltalán nem volt unalmas!
Bár akkor még nem volt Bánki-tó fesztivál, nem mondhatom azt, hogy ne lettek volna prémium szórakozási lehetőségeim.
Például a Pa-dö-dö egy időben minden évben fellépett a víziszínpadon, de ez semmi ahhoz képest, milyen remek filmvetítések voltak.
Szintén a víziszínpadon az 1-2 évvel korábbi szuperprodukciókat vetítették. Nem volt olyan alkalom, hogy a film legalább egyszer ne állt volna meg és persze a pontos kezdés sem volt az erősségük a filmvetítéseknek.
A legjobb része mégis nyilván az volt, hogy mekkora előkészület előzte meg ezeket, hiszen a kényelmetlen faléces betonlépcsőn nagy kihívás volt végigülni a mozikat. Így egyesek külön székekkel érkeztek, mások pedig párnákkal és takarókkal felszerelkezve. Ilyen körülmények között láttam például a Kört is, ami után külön élmény volt visszamenni a házba az erdőn keresztül.
Döbbenet 5.: Azóta voltam már a Balatonnál
Voltam ugyan, de úszni tényleg soha nem úsztam benne. Nem vagyok nagy vizes, így mikor életemben először, 18 évesen, megnéztem végre magamnak ezt a Balaton-dolgot, nem különösebben vágytam rá, hogy belemenjek. Főleg, mert az első utam a magyar tengerhez egy 24 órás villámlátogatás volt az egyik ismerősöm szárszói nyaralójában, a rapid vizit alatt pedig a tólátogatás éjszakai program volt. Azóta ugyan néha leutazom a Balatonra, sőt már nappal is láttam, de hosszabb időt azóta sem töltöttem a partján, és bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy gyerekként nem irigyeltem néha borzasztóan az osztálytársaimat a balatoni nyaralásaik miatt, ma ha választhatok, Bánkra megyek nyaralni.
