Egyéb kategória

Olimpia női szemmel: ők a leghelyesebb sportolók Rióban

Juhú! Már nem kell sokat várnia annak, aki olimpiai lázban ég, ugyanis holnap végre elkezdődnek a játékok! Addig is, hogy még inkább felcsigázzunk titeket, elhoztuk nektek a legszexibb olimpiai sportolókat, akik miatt egyértelműen megéri a tévé képernyője előtt üldögélni nekünk, nőknek is.

vous - 2016.08.04.
Olimpia női szemmel: ők a leghelyesebb sportolók Rióban

Nem vagyok nagy sportimádó, de ami világviszonylatban is nívós és izgalmas, abből természetesen én sem maradhatok ki. Így a foci-Eb után most újra szurkolhatok a magyar csapatnak: holnap, augusztus 5-én végre elkezdődik a 2016-os riói olimpia megnyitója. Bár egyelőre úgy néz ki, hogy nem minden alakul fényesen Rio de Janeiróban, azért mi nagyon bízunk benne, hogy sportolóinknak semmiben sem kell majd hiányt szenvedniük. 

Ha eddig nem égtetek olimpialázban, a következő fotók láttán tuti, hogy egyfolytában a tévé előtt fogtok csücsülni, ugyanis az Elle magazin segítségével összeszedtem nektek az idei olimpia legszexisebb sportolóit! Úgyhogy lányok, aki izmos és helyes fiúkat akar látni, görgessen lejjebb!

Devin McEwan, kajak-kenus

Objektum doboz

Denis Kudla, teniszező

Objektum doboz

Joe Morris, vitorlázó 

Objektum doboz

Bret Bonanni, vízilabdázó 

Objektum doboz

David Lee, kosárlabdázó

Objektum doboz

Michael Phelps, úszó 

Objektum doboz

Nathan Schrimsher, öttusázó 

Objektum doboz

Végül két kedvenc magyar sportolóm:

Baji Balázs, atléta

Objektum doboz

Bohus Richárd, úszó 

Objektum doboz

Nektek ki a kedvencetek? Kit sorolnátok még ide?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.