Egyéb kategória

Kutatás bizonyítja: a sorozatoktól boldogabb lesz a párkapcsolatotok

Mindig van meglepő hír a nap alatt, ha a szerelemről van szó, meg arról, mi milyen hatással van a párkapcsolatotokra. Nem is gondolnátok, néha mi számít, mi játszik közre abban, hogy a szerelmetek igazán boldog és tartós legyen – mert arra szerintem senki sem gondolt, hogy a Netflix.

vous - 2016.08.06.
Kutatás bizonyítja: a sorozatoktól boldogabb lesz a párkapcsolatotok

Legutóbb még az derült ki, hogy az ivási szokások is nagy befolyással bírnak arra, hogy mennyire sodródtok az örök boldogság felé vagy éppen a szakítás szakadéka felé. Most pedig az derült ki a PureWow cikkéből, hogy a Netflix inkább a boldog út felé vezet benneteket.

Forrás:
istock.com

Ugyanis azok a párok, akik lenyomnak egy egész évadot a Netflixen, azok között a kötődés megerősödik, hiszen az élmény, az, hogy megbeszélitek, mit láttatok, mi történt, egyre közelebb hoz benneteket egymáshoz. Ugyanez egyébként a közös hobbikra is igaz. Ha ugyanazt a könyvet olvassátok, ugyanazért a zenekarért rajongtok, ugyanúgy megerősödik a kapcsolatotok. Mondjuk, ha belegondoltok, elég logikus. Elvégre hogy a frászba ne kerülnétek közelebb a másikhoz négy óra dráma és egy rakat csoki után? Nem igaz?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.