25300143114_d1be98a82f_o

Nők vallottak: ennyi ideig vártak az első szexszel

Úgy tűnik, a háromrandis szabály nem működik mindenkinél. Vannak, akik korábbra, és természetesen vannak, akik csak későbbre tervezik az első szerelmeskedést. Hogy melyik a jobb választás, most megtudtuk!

Ha valaki már az első randi után lefekszik a partnerével, nekem mindig is nagyon merésznek tűnt. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki gondolkozik úgy, mint én, és éppen ezért szoktuk egymás tapasztalatait érdeklődéssel vagy éppen felhúzott szemöldökkel hallgatni. Én annak a híve vagyok, hogy ki kell várni azt a pontot, amikor mindkét fél tudja és érzi, mit is akar pontosan a másiktól.

Women'sHeath magazint is érdekli a kérdés, így nőket kértek meg arra, hogy meséljék el, meddig szoktak vártni az első szexszel, és hogy mik a tapasztalataik. Ezeket most nektek is elhoztuk!

6 randi

„Körülbelül 6 randit, azaz 5 hetet vártam, amíg ágyba nem bújtam a mostani férjemmel. A hatos szám teljesen a véletlen műve volt, ugyanis akkoriban még a háromrandis szabály volt életben. Utólag a férjem bevallotta, hogy nagyon vonzónak találta azt, hogy megvárattattam.” – Megan

Pár óra

A barátom és én már az első randi után együtt aludtunk, de most már azt kívánom, bárcsak vártunk volna még. Csak úgy beleugrottunk a kapcsolatba. Megegyeztünk, hogy lelassítunk, és azóta is együtt vagyunk, már több mint 5 éve! – Andrea

Néhány nap

„A férjemet a főiskola első napján ismertem meg, a második alkalommal, amikor együtt lógtunk, le is feküdtünk egymással, csupán néhány nappal később. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy bármi komoly lesz belőle, pedig mostanra már 13 éve a férjem.” – Jennifer

1 év

Bár elég extrémen hangzik, de közel egy évet várattam a barátomat a szexszel. Soha nem akartam elsietni, és mivel mindketten szüzek voltunk a főiskolán, így ő sem erőltette. Aztán egy születésnapi bulin sor került a dologra, és bár nem emlékszem mindenre, nem bántam meg.” – Elizabeth

24 óra 

„Egy étteremben találkoztunk a barátommal. Amint belépett az épületbe, kialakult közöttünk valami, és azonnal elkértem a számát. Egészen az étterem zárásáig, hajnali kettőig beszélgettünk, aztán másnap együtt ebédeltünk, és szexeltünk. Öt éve vagyunk együtt.” – Rhonda

Ti mennyit vártatok addig a bizonyos alkalomig?