Egyéb kategória

A magyar női vízilabda-válogatott kikapott az amerikaiaktól az elődöntőben

A magyar női vízilabda-válogatott 10 : 14-re kikapott az amerikai együttestől a riói olimpián. Bíró Attila csapata az utolsó pillanatig keményen küzdött, ám a címvédő gárda ma legyőzhetetlennek bizonyult.

vous - 2016.08.17.
A magyar női vízilabda-válogatott kikapott az amerikaiaktól az elődöntőben

A magyar női vízilabda-válogatott egy nem mindennapi csata után került az elődöntőbe, hisz hétfőn óriási küzdelemben, 1 : 5-ről fordítva ötméteresekkel legyőzte az osztrákokat, ráadásul úgy, hogy a rendes játékidőben egy percig sem vezetett. Az Európa-bajnok csapatnak így két napja volt felkészülni a magyar idő szerint szerda este fél 10-kor kezdődő párharcra, melyben a címvédő amerikaiakkal néztek farkasszemet a medencében. A meccs elején még fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán az ellenfél folyamatosan húzott el a magyarokkal szemben. Vízilabda-válogatottunk végig hősiesen küzdött ugyan, de 10 : 14 arányban a tengerentúliaké a győzelem.

Nem búslakodhatunk, ugyanis hatalmas eséllyel indulunk az oroszok ellen a bronzéremért. Sőt, a tét nemcsak a harmadik hely, hanem egy sporttörténelmi tett véghezvitele is, hiszen még sosem állhatott olimpiai dobogóra magyar női vízilabdacsapat! Ha ti is szorítanátok a lányokért, akkor péntek délután 16 óra 20 perctől tapadjatok a képernyőre!

Forrás:
AFP Europress Fotóügynökség

Férfivízilabda-válogatottunk pedig tegnap szenvedett vereséget, ők a montenegrói gárdától, erről itt olvashattok!

Szép volt, lányok!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.