Egyéb kategória

„Ha tehetném, újra és újra feleségül venném” – egy pár, akik 84 éve szerelmesek egymásba

Thomas Howard még csak kilencéves volt, mikor megpillantotta a kis Irine-t. Állítása szerint mikor meglátta, rögtön tudta, hogy ő az a lány, akivel le akarja élni az egész életét. Ma, 84 évvel később még mindig fülig szerelmesek egymásba.
 

vous - 2016.09.08.
„Ha tehetném, újra és újra feleségül venném” – egy pár, akik 84 éve szerelmesek egymásba

„Csak kilencéves voltam, mikor először megláttam Irine-t. Azt gondoltam, milyen aranyos lány, ő lesz a feleségem, az egyetlen. És ez azóta is így van” – mondta Thomas az amerikai Cosmopolitannak.

Thomas és Irine Howard kapcsolata hamar több lett, mint barátság. Tizenéves korukban együtt sétálgattak a parkban, kézen fogva ültek be a moziba, 1931-ben pedig már minden idejüket együtt töltötték. 1941-ben azonban a 19 éves Thomasnak harcolnia kellett a II. világháború alatt, ezért sokáig nem találkozhattak. Szerencsére a fiú épségben hazaért 1945-ben és mindent onnan folytattak, ahol abbahagyták. A pár azóta is együtt van, ugyanúgy szeretik egymást és ebben az évben ünnepelték a 70. házassági évfordulójukat.

Az egész életünket együtt töltöttük, mindig kimutattuk egymás felé, hogy tiszteljük a másikat, azt hiszem, sok fiatal tanulhatna ebből.

Azt mondja, ez az a dolog, ami összetartotta őket jóban-rosszban.

„Amikor én még legény voltam, mindig azt tanították nekem, hogy tartsam tiszteletben a nőket. Ha meglátsz egy nőt az utcán, akkor emeld meg a kalapod, különben bajba kerülsz.”

Thomas azt mondja, hogy az ő szerelmük halhatatlan, amire mindig nagyon vigyázott. Ez pedig minden egyes mondatán érződik, hiszen olyan szépen beszél a feleségéről 70 év házasság után, hogy azt minden nő megirigyelhetné.

Még mindig szerelmesek vagynk egymásba. Ő még mindig az enyém, és erre nagyon büszke vagyok. Ha tehetném, újra és újra feleségül venném őt. 

Objektum doboz

Ha nem volt elég a romantikából, olvassátok el az idős bácsi történetét, aki visszaadta a hitünket az igaz szerelembe, vagy annak a párnak a love storyját, akik a koncentrációs táborban szerettek egymásba.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.