Egyéb kategória

Sztárban sztár: Vásáry André hibátlanul magára öltötte Zoltán Erikát

Ismét elindult az „oszág házibulija”, aminek persze örülünk, hiszen a hazai felhozatal kétségtelenül legszórakoztatóbb műsora. DE! Mosolyogtunk most is, megörültünk felcsendülő slágereknek most is, meglepődtünk néhány átváltozáson most is, és az egész műsort ez az elfáradás jellemezte. Még szerencse, hogy Kefirből kiszabadult a benne élő Szikora Robi, és Vasáry Andréra is ráhúzták Zoltán Erikát.

vous - 2016.09.11.
Sztárban sztár: Vásáry André hibátlanul magára öltötte Zoltán Erikát

Nehéz bármi újat mondani a Sztárban sztár negyedik évadának első adásáról, hiszen igazán semmi újat nem láttunk. Vagyis de, az új szereplőket, új jelmezekben, és persze a várandós Liptai Claudiát, aki egyébként még a szokásosnál is jobban ragyog kismamaként.

Objektum doboz

Ám ezeken kívül kevés katartikus pillanatot tartogatott most az adás, de így sem tudunk szó nélkül elmenni néhány kiemelkedő produckió mellett. Például Nagy Adritól tényleg leesett az állunk, mikor a nála nagyjából 100 kilóval súlyosabb Barry White bőrébe bújt, és anélkül hogy megmozdult volna a mikrofon mögött, hibátlan produkciót nyújtott.

Forrás:
Facebook/sztarbansztar

De ott volt Kefir is, aki konkrétan Szikora Róbertként lépett színpadra. Hangban, mozgásban, még selypítésben is átlényegült, és végig baromi vicces volt. Úgyhogy soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de: el tudnám még nézni Kefirt sokáig a műsorban.

Forrás:
Facebook/sztarbansztar

Király Lindával is így vagyok. Aki ugyan nem kapott nagyon hálás szerepet Jennifer Hudson dalával, hiszen nem tudott olyan vicces lenni, mint a többiek, ám a hangjával így is megnyerte az estét. És itt jár a fejhajtás Radics Giginek is, aki egyenesen Király Lindaként állt színpadra, és kifogástalanul idézte fel a Szerelem utolsó vériggel, hogy milyen volt a 2000-es évek eleje.

Forrás:
Facebook/sztarbansztar

De talán a legemlékezetesebb mindenképp Vásáry André fellépése volt, akire ráborították Zoltán Erikát a szőke hajával, a válltömésével és az egész '80-as évekkel együtt. Kefir mellett ő volt az, akinek sikerült tökéletesen eltalálnia az összhangot a karakter átadása és kiparodizálása között. Sajnos másodikként lépett a színpadra, így bár láthatóan meggyőzte a zsűrit arról, hogy itt van a helye a Sztárban sztár színpadán, mégsem kapott kimagaslóan magas pontszámot. 

Forrás:
Facebook/sztarbansztar

Apropó, zsűri: még szerencse, hogy nem fogadtam nagyobb összegben arra, hogy a negyedik évadra már eldurrantották az összes poénpatront a női ruhába öltözött férfiakkal kapcsolatban. Ez még mindig az első számú humorforrása a műsornak, hiszen mit is érne az egész Sztárban sztár olyan szofisztikált altesti poénok nélkül, mint a „kificcen” szó használata, vagy az elképedés, hogy egy férfi „magas sarkúban így táncol!”. Úgyhogy mindenképp innen is ajánlom nekik a Rupaul's Drag Race-t, az amerikai transzvesztita topmodell leszeket, hogy frissíthessék a viccgyűjteményüket ezeknél kifinomultabb poénokkal.

Az első kieső: MÁZS

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.