10 gesztus, amit imádnak a férfiak

Pasiszótár: erre vágynak a férfiak, még akkor is, ha nem mondják

Elvileg a nőkre szokás azt mondani, hogy nem lehet kiigazodni rajtuk. Pedig mi azért elég sokszor a férfiak tudtára adjuk szavakkal jelekkel, hogy mire vágyunk, míg ők nonstop játsszák a keményfiút. Legbelül azonban ők is ugyanolyan érző lények, mint mi.  

Emlékeztek még arra, hogy a Mi kell a nőnek? című filmben hogy járt a főhősünk? Megkapta azt a képességet, hogy olvasni tudott a nők gondolataiban, ami akár áldás is lehetne, hiszen férfiak milliói élik le az életüket úgy, hogy nem tudják megfejteni azt a bizonyos női logikát. Azonban játsszunk el a gondolattal, hogy most fordul a kocka, és mi olvasunk a pasik agyában. Tudom, tudom... mindenki felsóhajt, hogy NA NE! Erre semmi szükség, így is tudjátok, hogy evés, ivás, alvás, szex, pénz, autók és nők, esetleg egy kis hobbi az, ami az ő vágyaikat, álmaikat képezi. De biztosak vagytok ebben? Gondoljátok csak át még egyszer!

Tisztelet

Attól még, hogy ti vagytok a gyengébbik nem, és elvárjátok, hogy a férfiak tiszteljenek titeket, még nektek is tisztelnetek kell őket. Ez az egyik alapvető dolog, aminek két ember között minden feltétel nélkül meg kell születnie. Arról nem is beszélve, ha akármilyen kapcsolat alakul ki közöttetek, legyen az egyéjszakás kaland vagy kötetlen szerelmi viszony, a tisztelet fontos az emberi méltóság megőrzése miatt, és hogy senki se sérüljön.

Forrás:
iStock

Csodálat

Igen, lányok, a pasik is vágynak arra, hogy „bókoljatok” nekik. Nem véletlenül passzol a pólójuk színe a cipőjükkel, és a hajukat is tuti nem két percig tartott belőni. Abban is biztos vagyok, hogy a parfümjük illatát is legalább fél óra tanakodással választották ki vásárláskor. Úgyhogy egy „Jól nézel ki!” elejtésébe nem fogtok belehalni, még ha nem is a kedvenc színeteket viseli.

Bátorítás

Hiába tudjátok, hogy a pasitok az előtte álló feladatot simán megugorja, attól még jól fog esni neki, ha az esti séta során megemlítitek, hogy ti mellette álltok, és sikerülni fog neki. Az önbizalmuk sokszor csak a külvilág számára mutatott álarc, ami a nehéz pillanatokban lehullhat. Egy kis extra löket tőletek azonban átsegítheti őket a nehéz pillanatokon is.

Elismerés

Nem hiába járnak edzőterembe vagy futni. Imádni fogják, ha észreveszitek a fejlődésüket. Vagy egy-egy munkahelyi/iskolai probléma megoldását elismeréssel nyugtázzátok. A támogatásotok minden helyzetben sokat jelent számukra. Ezért figyeljetek oda, hogy a párkapcsolat nemcsak elvárásokról szól, hanem az adok-kapok egyensúly megtartásáról.

Forrás:
iStock