Egyéb kategória

David Beckham szexi társat kapott az új H&M-reklámban

David Beckham immár nem egyedül szexiskedik a H&M-reklámokban. Kevin Hart színész is beszállt mellé egy kisvideó erejéig.

vous - 2016.09.16.
David Beckham szexi társat kapott az új H&M-reklámban

A H&M's Modern Essentials Selected by David Beckham kampánynak megjelent egy kisfilmje. A sztori szerint David Beckham és az újdonsült férj, Kevin Hart egy kisbusszal Las Vegasba tartanak, hogy eladják a „nyugdíjas focista” musicaljét. A buszt Kevin vezeti, a gond csak az, hogy elfelejti behúzni a kéziféket. Igazából a reklám abból a szempontból érdekes, hogy ez a két csodás pasi van benne. 

hm-5

„Mert sznobok vagyunk” – Hisztérikus tömeg ostromolta a Vörösmarty teret

Ti hogy álltok a divattal? Én úgy, ahogy a legtöbb férfi: meg tudom különböztetni a szoknyát a nadrágtól, a pólót pedig a trikótól. Itt azonban megáll a tudomány. Számomra 2015. november 5-e úgy vonul be a történelembe, mint egy átlagos csütörtök, amin egy kicsit korábban keltem (legalábbis reggel így gondoltam). Néhány embernek viszont ez az év legfontosabb napja. A nap, amikor a H&M Vörösmarty téri üzletében bemutatták a Balmain x H&M kollekciót. A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

A videóban a srácok természetesen H&M ruhákban feszítenek, ezzel megmutatva az márka őszi kollekcióját. Nekem pedig csak az a kívánságom, hogy minden pasin így mutassanak a ruhák, ahogyan a két sztárpasin. 

Vegas, here we come!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.