Egyéb kategória

A Pantone szerint ezek lesznek 2017 legtrendibb színei!

Mint ahogy már évek óta, a Pantone idén is megjelentette azt a tíz színt, ami várhatóan dominálni fogja a 2017-es tavaszi divatheteket világszerte. Nos, csajok, megtehetitek a téteket: szerintetek mik lesznek a jövő év legtrendibb színei? 

vous - 2016.09.23.
A Pantone szerint ezek lesznek 2017 legtrendibb színei!

A dolgot tetőzi az a tény, hogy a Pantone jóslatai általában megállják a helyüket: ha van szemetek az ilyesmihez, ti is pillanatok alatt ki fogjátok szúrni az általuk megjósolt színeket a kifutókon. Tavaly pedig még azt is elhintették, hogy mi lesz 2016 két legtrendibb színe: megsúgom, hogy a rózsakvarcra és a higgadtkékre voksoltak – döntsétek el, hogy igazuk volt-e.

Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a Pantone jóslatai nagyon is befolyásolják a divattrendeket, sőt, még a lakberendezési trendeket is: 2016 egyik színe, a rózsakvarc például mindenhol ott volt idén a bútoroktól kezdve a cipőkön át az épületekig.   

Ebben az évben a lista határozottan diszkrét, ugyanis számos matt szín szerepel rajta, mint például a mogyoró, de azért feltűnik egy-egy alapszín is, mint mondjuk a kankalinsárga. Most pedig vessünk egy pillantást arra a 10 színre, ami valószínűleg mindannyiunk életét befolyásolni fogja 2017-ben:

Mogyoró

Mogyoró
Forrás:
Pantone
Keki

Fodros kel
Forrás:
Pantone
Pink Yarrow

Cickafark rózsaszín
Forrás:
Pantone
Spenót

Spenót
Forrás:
Pantone
Halványrózsaszín

Halványrózsaszín
Forrás:
Pantone
Felhő kék

Felhőkék
Forrás:
Pantone
Matt piros

Mattpiros
Forrás:
Pantone
Lápisz kék

Lápiszkék
Forrás:
Pantone
Kankalin sárga

Kankalinsárga
Forrás:
Pantone
Niagara kék

Niagarakék
Forrás:
Pantone

Na, ezekre tippeltetek?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.