Egyéb kategória

„Eleinte pénzt gyűjtöttem rá, aztán bátorságot” – Jogsit szerezni nem is olyan egyszerű?

Ahhoz, hogy igazán boldogok lehessünk, ki kell békülnünk a gondolattal, hogy az élet újabb és újabb kihívások elé állít minket. Vagy ha épp nem az élet tesz minket próbára, mi saját magunk találunk ki kezdetben elérhetetlennek tűnő célokat. Van, akinek ilyen a jogosítvány megszerzése is. A VOUS olvasója, Fehér Judit vendégszerző felhívásunkra küldte a következő írást. Olvassátok el az ő történetét.

vous - 2016.10.02.
„Eleinte pénzt gyűjtöttem rá, aztán bátorságot” – Jogsit szerezni nem is olyan egyszerű?

Küzdés. Milyen szép szó. Benne van minden, ami igazán fontos az életben: remény, hit és akaraterő. Mindig is küzdő típus voltam és a céljaim feladása sosem volt opció számomra. Lehet, túlságosan is optimista vagyok, bár nem gondolnám, hogy ez baj lenne. Átéltem már jó pár nehéz és küzdelmes helyzetet, de még mindig meglehetősen tudok izgulni egy-egy stresszesebb szituációban. A tavalyi évem különösen izgalmas volt.

2015 elején beiratkoztam egy autósiskolába. Sokáig érlelődött bennem a gondolat, hogy meg merjem-e ezt lépni, vajon milyen lenne, képes lennék-e végigcsinálni és megtanulni vezetni. Nem akartam úgy leélni az életemet, hogy ne próbáltam volna ki, milyen érzés legálisan, nem pedig sutyiban egy eldugott utcában vezetgetni egy kocsit.

Forrás:
istock

Eleinte pénzt gyűjtöttem rá, aztán bátorságot. És amikor mindkettő rendelkezésemre állt, végül belevágtam, nem volt visszaút. A sok rémtörténettől tartva, a megérzéseimre hallgatva választottam iskolát, és már az első KRESZ elméleti órán tudtam, hogy jól döntöttem. A megérzéseim sosem hagytak cserben, ez sokszor bebizonyosodott eddigi életem során. Most is.

"Eleinte pénzt gyűjtöttem rá, aztán bátorságot" – Jogsit szerezni nem is olyan egyszerű? Fehér Judit

Épp jogsira kuporgattok? Spóroljatok egy kisebb vagyont mindössze egyetlen táblázat segítségével!

Könnyítsétek meg az életeteket egy kis táblázattal! Grafikusunk, Panka készített nektek egy táblázatot, amivel szerettünk volna egy kis ötletet adni ahhoz, hogyan spórolhattok jogosítványra, de akár karácsonyra is, ha hétről hétre félretesztek egy kicsit. Kíváncsiak vagytok? ITT elolvashatjátok a trükköt!

Az elméleti vizsgával nem is volt gond, szorgalom kell hozzá és az, hogy ráérezzünk a dologra. Aztán jött az elsősegély-vizsga, ez már keményebb diónak bizonyult. Ez volt az a része az egész jogosítványszerzésnek, amit az emberek többsége szinte kinevet, azonban ma már nemcsak egy formalitás, hanem kőkeményen tudni kell a dolgokat. Végül sikerült átjutnom ezen a vizsgán is épségben. És ezután jött a feketeleves: a tényleges vezetés.

A mai napig emlékszem az első órámra. Arra az érzésre, amikor nem a szokásos anyósülésre kellett beülnöm, hanem a volán mögé. Elképesztő volt. Félelmetes és izgalmas egyszerre. Vajon más is így élte ezt meg? Alig hittem el: én vezetem az autót!

Furcsa érzés volt, hogy mindaz, amit addig csak könyvből megtanultam, az ott volt a szemem előtt: elsőbbségadás, előzés, kerülés.

Tudom, ez nem mindenkinek ekkora élmény, de nekem az volt. Minden egyes óra során kiléptem a kényelmes komfortzónámból, ami számomra nagy dolog volt minden alkalommal. Voltak hullámvölgyek, pontosabban egy mélypont, amikor elgondolkodtam, hogy vajon tényleg sikerülhet-e a forgalmi vizsgám, de aztán szerencsére a családom, a barátaim és nem utolsósorban persze az oktatómnak köszönhetően túllendültem és küzdöttem tovább.

Örömmel jelentem, hogy az év végére, sok óraszámmal ugyan, de elsőre sikerült a forgalmi vizsgám. Egy sokszor gyakorolt útvonalat húztam, a mai napig úgy érzem, hogy a szerencse lánya voltam és vagyok ilyen helyzetekben. 

"Eleinte pénzt gyűjtöttem rá, aztán bátorságot" – Jogsit szerezni nem is olyan egyszerű? Fehér Judit

Sikeresen levizsgáztatok? – Attól még hosszú út vár rátok a vezetésig!

„Holnaptól az utakon” – gondoltam magamban, amikor végre-valahára megszereztem a jogosítványomat. Igen, itt még nem sejtettem, hogy a bukás után újabb bosszantó dolgoknak nézek elébe – szól egy korábbi cikkünk. Hogy mire gondolunk pontosan? Ide kattintva megtudhatjátok! 

Habár a történetem átlagosnak tűnhet, hiszen nagyon sok ember megküzdött már a jogsiszerzés nehézségeivel, én leginkább a komfortzónán kívüli életre szerettem volna felhívni a figyelmeteket. Arra, hogy mennyire fontos kilépni a kényelemből, kipróbálni új dolgokat, amik előbbre visznek. Egy-egy ilyen kihívás leküzdésével sikert, tapasztalatot, önbizalmat kaphattok, és előbb-utóbb elérhetitek a céljaitokat. Ha pedig egyszer már végigcsináltátok és elértétek a vágyaitokat, akkor utána visszatekintve erőt meríthettek a sikereitekből. 

Ha akkor képesek voltatok küzdeni valamiért, bármikor képesek lesztek!

vendégszerző VOUS

LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!

Van egy jó témátok? Valami olyan, ami sokakat érdekelhet? A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!

A részletekről mindent megtudhattok ITT!

Ajánlott cikkek