Ariel, Ron Weasley, Miranda Hobbes (Szex és New York) – 3 személy, 1 hasonlóság, ami nem az, hogy mind ismert karakterek, sokkal inkább a hajszínük az egyforma. Biztosan látjátok is már magatok előtt mindhármójuk vörös hajkoronáját, és előfordulhat, hogy ezáltal a következő dolgokkal is könnyen azonosulni tudtok.

Higgyétek el, vörös hajjal élni sokszor áldás és nem pedig átok, mondon ezt én, barnaként. De gondoljatok csak bele, így mennyire ki tudtok tűnni a tömegből, és milyen könnyen felhívhatjátok magatokra a figyelmet. Oké, elismerem, hogy ezzel a színnel – akárcsak a szőkével – kapcsolatban is kialakultak már különböző általánosítások, ezekből csemegézünk most!

Barna, szőke vagy vörös? Kiderült, melyik hajszín a legvonzóbb!
Az online társkeresés világában mindenképp a külső alapján ítélünk először, hiszen nincs is más, ami alapján kialakulhatna bennünk az első benyomás. Éppen ezért a világ egyik legelterjedtebb online társkereső rendszere úgy döntött, érdemes lenne megvizsgálni, hogy milyen az ideális külső a férfiak és a nők számára. 318 millió felhasználó ízlését vizsgálták meg, ami azért valljuk be, nem kis tömeg, és figyelembe vették szinte az összes szexuális preferenciájukat. Az eredményt ITT találjátok!
Nektek van a legtöbb becenevetek
Nem kell azon agyalnotok, hogy milyen becenevet válasszatok magatoknak, az ismerőseitek elintézik helyettetek. Szólíthatnak titeket mondjuk Vörinek, Vörcinek a cseppet sem kedvesek akár Vörhenyesnek is.
Az ismeretlenek is a hajatok alapján különböztetnek meg
Ahelyett, hogy a neveteknek, a rangotoknak megfelelően szólítanának például a munkahelyeteken, csak ezt hallod folyton: „Tudod, az a vörös…”.
Kimarad a ruhatáratokból a piros és a narancssárga
A ruhaboltban már messzire elkerülitek a piros és a narancssárga állványokat, mert úgy érzitek, felvéve eggyé váltok a felsőtökkel.
Csínján kell bánnotok a szárazsamponnal
Óvatosan használjátok az igen népszerű szárazsamponokat, hacsak nem akartok a vörös helyett rózsaszín hajat. Ugyanis a fehér színű spray könnyen pasztellrózsaszínre színezheti a hajatokat, amennyiben nem oszlik el rendesen.
Nehéz megtalálnotok a tökéletes szemöldökceruzát
Miközben a barnák, a feketék és a szőkék többféle árnyalatból is választhatnak szemöldökterméket, nektek marad az az egyetlenegy darab a polcokon.
Vadállatok vagytok az ágyban
Valamiféle ősi legendának, esetleg a pornográf tartalmaknak köszönhetően mindenki egyből arra gondol, mennyire vadak és tüzesek lehettek a szexben.
Vörös hajtincsekhez vörös szeplő jár
Elég pár perc a napon, a szeplőitek azonnal előbújnak, és olyan, mintha minden évben egyre több lenne belőlük.
A napégés nálatok tiltott jelenség
Két táborra oszlotok ez esetben, vannak, akik a legmagasabb fényvédőt teszik nyáron a kosarukba – hogy ne égjenek le, mint egy homár –, míg másoknak a kisujjukat sem érheti UV-sugárzás.