Egyéb kategória

Lélegzetelállító infravörös képeket készített Rómáról egy magyar fotós

Róma gyönyörű város a maga antik bájával. Imádom magát Olaszországot, és Rómába egyszer mindenképpen szeretnék eljutni. Főleg az után, hogy láttam a most következő fényképeket, amiket egy magyar fotós készített.

vous - 2016.10.06.
Lélegzetelállító infravörös képeket készített Rómáról egy magyar fotós

Ma reggel csodás képekre bukkantam a Ignant oldalán. Amint rájuk néztem, vonzottak magukhoz, így természetesen kíváncsi voltam az összes fotóra, nem csak arra, ami a címlapon volt. Rómáról készültek. 

Róma már önmagában is magával ragad. A ókori városrészek, a csodás épületek, a megszokott turistalátványosságok. De ezek a fotók nem egyszerű képek. Infravörös technikával készültek, ami egy ritka fényképészeti technika. Egy egészen új színt kölcsönöz Dél-Európa legjobban fotózott városának. 

Ez már önmagában is különleges, de ami egyből szemet szúrt, hogy mindezt egy magyar fotós készítette. Rácmolnár Milán képeit egyszerűen mindenkinek látnia kell. Az internetnek hála pedig nemcsak mi, magyarok ismerhetjük a műveit, hanem már külföldön is szemük-szájuk tátva maradt az embereknek a látványtól. 

Nem is ragozom tovább a szót, csak gyönyörködjetek:

Rácmolnár Milán- Róma

Róma infravörösben
Forrás:
http://www.milanracmolnar.hu
Rácmolnár Milán- Róma

Róma infravörösben
Forrás:
http://www.milanracmolnar.hu
Rácmolnár Milán- Róma

Róma infravörösben
Forrás:
http://www.milanracmolnar.hu

Ha kíváncsiak vagytok Rácmolnár Milán többi képére is Rómáról, akkor érdemes szemezgetnetek a magyar fotós honlapján. 

Remélem, titeket is annyira megfogtak ezek a képek, mint engem.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.