Be kell vallanom, hogy nálam az álommanó addig nem hintheti a szemhéjamra az álomporát, amíg nem olvastam pár sort az éppen kezem ügyébe kerülő könyvből. Az igazság az, hogy arra nincs időm, hogy elejétől a végéig elolvassak egy könyvet, így a leglehetetlenebb időpontokban és helyzetekben próbálok pár sor élvezetet kierőszakolni magamnak.
Így van hát az, hogy reggelente, mikor a vőlegényem kómásan kisétál a mosdóba, akkor én szintén kócosan a konyhában ücsörgök egy bögre fekete tea, egy avokádós szendvics és egy könyv társaságában. Ugyanez a látvány fogadná akkor is, amikor otthon ebédelek és dolgozom, vagy suliban ülök, és van egy szabad percem. Csak akkor már a telefonomról olvasok vagy az e-book-olvasómról. Igen, én minden platformon tartok magamnál olvasnivalót, mert imádok olvasni, ez az én drogom.
Az esti olvasós percek viszont olyanok nekem, mint egy altatódal. A szavak duruzsolnak az agyamban, és ahogy koccannak az elmém belső falain, finom kis zsongást alakítanak ki bennem.
A szavak egyre kábultabban visszhangoznak, míg el nem alszom, és tovább nem szövöm a történetet álmomban. Persze, ennek többnyire az a vége, hogy egy elég erőteljes oldalba bökést kapok szívem szottyától, hogy aludjak már, mert ő nem tud, meg különben is, én is aludjak.
Egy könyvmoly problémái
„Hétfő. Egy újabb nap, mikor úgy kell tennem, mintha emberek közt léteznék. Mintha tudnám, mi történik körülöttem, mintha takarítanék, tanulnék. Művészet ám ez is. Úgy csinálni, hogy mikor rám esik az emberek pillantása, úgy tűnjön, mintha csinálnék valami hasznosat. Pedig valójában csak olvasok.”
Ha szeretnétek végigolvasni egy korábbi cikkünket, ITT megtehetitek!
Na igen, a szingliségnek talán nem is a bulis éveit sírom vissza, hanem azt, hogy bárhol, bármilyen pózban, bármilyen hosszan olvashattam a kedvenc könyveimet, pedig ez koliban három lány mellett sem volt egyszerű feladat. Akkor tényleg takaró alatt olvastam, mobiltelefon fénye mellett, ami cseppet sem volt kényelmes. Sőt! Ez adja is a legfontosabb és legégetőbb kérdést azok számára, akik a sötétség leple alatt sem tudnak lemondani a betűk varázslatos világáról:
Hogyan olvassunk éjjel a pasink mellett?
Nos, körülményesen, azt kell, hogy mondjam. Az én első taktikám, amit a kolis évek alatt fejlesztettem ki, a takaró alatti olvasás volt, ami több sebből vérzett. Az egyik az, hogy bármilyen menőn néz ki fotókon és filmeken ez a módszer, valójában életveszélyes. Már az tönkreteszi a romantikus hangulatot, hogy a takaró alatt nincs levegő. Ki kell ügyeskedni egy rést a takaró szélén, ami se nem túl nagy ahhoz, hogy a mobil fényét kieressze, se túl kicsi ahhoz, hogy elég levegőhöz jussatok. Nehéz művelet, komolyan mondom, mert ha van engedetlenebb lény a világon a hajnál, akkor a takaró az. Az istenért sem áll úgy, ahogy akarjátok, többnyire a karotokkal kell megtartanotok, miközben a telefonotokkal és a könyvetekkel is manővereztek. Ideig-óráig segít, de ennyi, ahogy zsibbadni kezd a karotok, az olvasásnak lőttek.
A zseblámpa se jó megoldás
Eleve azért, mert szórja a fényt, legalábbis eléggé ahhoz, hogy a párotok jelezze, lámpaoltás van, szendergés, szóval könyv becsuk és alvás vagy menjetek át másik szobába.
Ami azért annyira nem egy jó opció, mert könyvre borulva igazán jó csak szépeket álmodni. Ugye?
Léteznek ezek az – és ide képzeljetek egy nagyon-nagyon megvető hangsúlyt – olvasólámpák is, amiket rácsíptethettek a könyvekre, de én azt mondom, előbb építek be a fejembe egy zseblámpát, mint hogy még egyet vegyek. Eddig összesen hármat próbáltam ki, de egyikükkel sem lettünk barátok, pedig én komolyan igyekeztem. A zsinóros verzió sosem világít oda, ahová kellene, elhajlik, a sima csíptetős pedig a könyv feléig világítja meg az oldalt, onnantól vagy átcsíptetitek az aljára, vagy feladjátok. (Fel fogjátok adni.)
Akkor mi az, ami beválik?
Nekem estére a telefonom lett a legjobb olvasópajtim. A fényerőt minimálisra állítom, és minden vibrafunkciót letiltok rajta, így tökéletesen hangtalanul és alig derengő fény mellett lapozom a kedvenc könyveimet. Persze, még így is megkaphatjátok azt a kifogást, hogy ne olvassatok félhomályban, mert elromlik a szemetek. Na, ennek ne higgyetek, jó?
Beteg a szemetek? Ilyen lelki problémák állhatnak a hátterében
„A szem a lélek tükre – ebből pedig az is következik, hogy ha megbetegszik a szemünk, annak gyakran lelki problémák állhatnak a hátterében.”
Nina összegyűjtötte nektek, melyik szembetegség milyen problémára utalhat.
A szem ugyanis bonyolult kis szerkezet, arra lett kitalálva, hogy minden körülmény esetén képes legyen alkalmazkodni, így higgyétek el, a félhomály sem fog ki rajta. Az internetes csivitelő madarak szerint valamikor régen egy villanykörtéket gyártó cég találta ki szlogenjének ezt az állítást, de jó táptalajt ad ennek a tévhitnek, hogy valóban könnyebben elfárad a szem, ha félhomályban hunyorogtok vele, hiszen a betűk kontrasztja ilyenkor kevésbé erőteljes.
Előfordulhat, hogy a megerőltetés miatt a szemetek kipirosodik, az érzékenyebbeknek kicsit begyullad, de ezek a tünetek többnyire reggelre el is múlnak. Ettől eltekintve azonban semmi okotok emiatt a mítosz miatt aggódni, hiszen a szemetek félhomályban sokkal érzékenyebbé válik, átkapcsol a csapsejtekről a pálcikákkal történő látásra. A pálcikasejtek pedig sokkal érzékenyebbé válnak, ha a háttérfény gyengül, így az olvasás során is folyamatosan korrigál, ha gyengül a fény körülöttetek.
Így van ez, szóval, ha szerettek olvasni, akkor csak bátran az esti, ágyban fekvős olvasással, de arra azért ügyeljetek, hogy pihenni is kell, a könyv pedig köztudottan képes ébren tartani még egy sor, még egy, majd még egy oldal erejéig.
