Egyéb kategória

Önismereti teszt: ezt árulja el rólatok az, hogyan mosolyogtok

Belegondoltatok már abba, vajon a mosolyotok milyen különös infókat árul el másoknak? Sokszor egyetlen mozdulat is elég, hogy az emberek véleményt formáljanak a személyiségetekről, Jean Haner szakértőtől pedig azt is megtudhatjátok, pontosan mik ezek!

vous - 2021.05.13.
Önismereti teszt: ezt árulja el rólatok az, hogyan mosolyogtok

1. Mosoly teljes ajakkal

Amikor az egész ajkatokkal nevettek, és a fogaitok kerülnek a középpontba, az bizony hatalmas önbizalomról és pozitív hozzáállásról árulkodik. Van ebben a mosolyban valami, ami túlmutat a barátságos hozzáálláson – arra utal, hogy valamit egyébként nagyon viccesnek találtok. Viszont érdemes odafigyelni erre, mert Jane szerint ez hamisnak is tűnhet. Kicsit olyan, mintha az adott személy arra törekedne, hogy nagyon boldognak látsszon, miközben igazából nem az.

Objektum doboz

2. Visszafogott mosoly

Az egyik leggyakoribb típus az, amikor az ajkak kissé mosolyra formálódnak, szorosan összezáródva, és a fogak egyáltalán nem látszanak ki. Ilyenkor a szem körüli izmok nem mozognak, ami azt a hatást kelti, hogy azért mosolyogtok, mert muszáj. A szakértő szerint ez két dologra utalhat. Az egyik, hogy nem szeretnétek bevallani, mire gondoltok valójában, és saját magatokról sem akartok sokat elárulni. Ugyanakkor ez lehet azért, mert a belső magabiztosságotok olyan erős, hogy nem is érzitek szükségét annak, hogy kimutassátok.

Objektum doboz

3. Elforduló mosoly

Nevetés közben gyakran elfordultok a másik irányba, lefelé néztek, sőt, néha még a kezetekkel is eltakarjátok a szátokat? Ideje egy kicsit változtatni ezen a szokáson, ilyenkor ugyanis akaratotokon kívül félénk személyiségnek mutatjátok magatokat. Mások úgy gondolhatják, nincs elég önbizalmatok, és nem igazán hisztek a saját képességeitekben. Ha viszont ehhez hasonló tekintet társul hozzá, az csábító hatást is kelthet – árulta el Jane a Daily Mailnek.

Objektum doboz

4. Laza félmosoly

Amikor az ajkatoknak csak az egyik fele libben mosolyra, az könnyen összezavarhat másokat. Kicsit olyan, mintha ezzel azt üzennétek a környezeteteknek, hogy igazából nem is gondoltátok komolyan, amit mondtatok. Mintha csak kerülnétek a konfliktust, és egyszerűen udvariasak szerettetek volna lenni. Ezért sokan inkább látják grimasznak, ami szarkasztikus, kritikus személyiségre utal.

Objektum doboz

5. Feles nevetés

Amikor nevettek, csak a felső fogsorotok látszik ki? Jane szerint ez könnyen utalhat bizonytalanságra, és azt közvetíti, hogy titkoltok valamit a környezetetek elől. Ha a mosoly nem őszinte, az hamar meglátszik, mivel a szem körüli izmok nem mozognak; így pedig amolyan színpadias, megrendezett mosolynak látszik.

Objektum doboz

Ti melyik csoportba tartoztok?

Ajánlott cikkek