westworld

Mindenki imádja a Westworld sorozatot – vagy mégsem?

„Képes voltál elaludni a Westworld közben?!” – ezzel riasztott fel a férjem a kanapéról tegnap, mikor megnéztük a legfrissebb, ropogós részt a sorozatból. Komoly házastársi konfliktus témája lett, hogy ez a sorozat szerinte atomkirály, szerintem meg nem egy Sherlock Holmes, de azért nézhető.

Maga a film egy 1973-as Michael Crichton-filmen, a Feltámad a vadnyugaton alapul, egy futurisztikus parkról szól, melynek vendégei úgy tehetnek, mintha a vadnyugaton lennének, persze a sztori ennél a Westworldben sokkal kacifántosabb. A parkot ugyanis embernek kinéző robotok lakják, akik folyamatosan ugyanazt a narratívát játsszák el minden nap, ezekre a különféle pályákra, történetekre pedig emberek fizethetnek be, ezáltal pedig simán ölhetnek, játszhatnak, és hódolhatnak a hedonizmus oltárán. A robotok emlékeit mindig törlik, a testüket megjavítják, ám egy nap elszabadul a pokol...

A színészgárda egyébként klassz, feltűnik benne Evan Rachel Wood, James Marsden és Ed Harris is, ráadásul a széria készítője nem más, mint Jonathan Nolan, azaz Christopher Nolan testvére. Én konkrétan minden jelenetet várok a Westworldben, amiben Anthony Hopkins brillírozik, mert bizony, ő is szerepet kapott, ő az egész park igazgatója. 

Az egyetlen problémám mindössze az, hogy iszonyú lassú, vontatott. Megőrülök az állandó ismétlésektől, a majdnem ugyanolyan jelenetekől, még akkor is, ha ez nyilván érthető, hiszen körforgásszerűen ugyanaz a narratíva játszódik le újra és újra. Persze, rá lehet fogni azt is, hogy nem, nem lassú, hanem építkezik.

Építkezzen, elfogadom, de én ezt halálosan unom. A dialógusok is néhol iszonyú közhelyesek, túlontúl filozofikusak, néha meg simán csak nem bírom kivárni, hogy mi a mondat vége.

Ennek ellenére vannak azért pozitívumai is a sorozatnak, például, hogy a téma tényleg izgi. A tudat kialakulása és a mesterséges intelligencia áll a középpontban, ami, azért lássuk be, piszkálja a fantáziánkat, hiszen Stephen Hawking szerint ez egy nagyon is reális jövőkép, ami egy nap valósággá válhat. Nem hiszitek? Jules Verne is milyen hajmeresztő dolgokat írt, aztán meg...

Objektum doboz

Ráadásul a mindenki által várt sorozat képi világa nagyon ütős, a színészek tényleg elképesztően hitelesen adják a robot üzemmódot, nem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy vajon tényleg ilyenek lennének, ha már léteznének? Rengeteg ötlet és érdekes részlet van benne, külön izgalmas, hogy a robotokat irányító emberek gondolatait is közvetíti a sorozat, rengeteg morális kérdést felvetve ezzel.

Kicsit hiányérzetem van azért is, hogy noha sokkolónak akar hatni azzal, hogy bemutatja, mennyire kifordul egy ember magából, ha belép egy felelősség nélküli világba, mégsem sokkol annyira.

Persze nem kaszálom még el, mert érdekesnek érdekes, de egyelőre még nem képes igazán fotelbe szögezni, simán kisétálok egy jelenet közben szendvicset készíteni, valahogy biztos vagyok benne, hogy nem maradok le különösebben semmiről.

Aztán ki tudja? Lehet, történik majd valami, ami miatt újranézem az elejétől.