Egyéb kategória

Optikai illúzió: ti mit láttok ezen a szórólapon?

Elég egyetlen pillantást vetni erre a hotel szórólapra, és máris kiderül, mennyire piszkos a fantáziátok. A különös papír ugyanis épp azért került fel az internetre, mert elég kétértelmű, pontosan mit is ábrázol.

vous - 2016.11.07.
Optikai illúzió: ti mit láttok ezen a szórólapon?

A szórólap a hotel szobáiban volt elhelyezve azzal a céllal, hogy reklámozzák az ott található széfeket. A képen egy ember olvas, miközben az „Élvezze a nyugalmat” felirat látható mellette, alul pedig kiírták, hogy további részleteket a recepción kaphatnak. Sokak szerint azonban egészen másról van szó, az Imgur oldalán pedig meg is osztották ötleteiket.

Forrás:
Imgur

Van, aki szerint nem egy ártatlan illusztráció

„Szerintem ez egy rejtett üzenet arról, hogy el tudnak intézni escortot a vendégeknek. Akik pedig kevésbé piszkos fantáziájúak, azoknak megengedik, hogy könyveket kölcsönözzenek ki.”

Mások szerint így kerülik ki azt, hogy a gyerekek rosszra gondoljanak

„Ezzel a képpel elhitetik a gyerekekkel, hogy csak könyvekről van szó, miközben a felnőtteknek az igazat sugallják vele. Ez az egész ördögien zseniális.”

olaszorszag-hotel-szoba-etterem

5 elképesztő titok, amit a hotelben dolgozók sosem mondanak el

A hotelekről nektek is a vakációzás és a végtelen pihenés jut eszetekbe? Ilyenkor kizárjátok az otthoni problémákat, és a melóra még csak gondolnotok sem kell. De eszetekbe jutott már, vajon mi jár az itt dolgozók fejében? Most kiderült néhány titok!

A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

És van, aki rögtön a „rosszat” látta meg a képen

„Már szégyelltem magam, hogy nem értem, hogyan tudta a hotel legálisan elkészíteni ezt a szórólapot, amikor rájöttem, hogy a képen az ember csak egy könyvet olvas.”

Ti mit gondoltok, szerintetek is van rejtett jelentése a szórólapnak?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.