Egyéb kategória

7 idegesítő sztereotípia, amit minden nő utál hallani

Nem, ez most nem a nők vs. pasik cikk lesz. Ez az a cikk lesz, ahol végre elmondjuk, mik azok a sztereotípiák rólunk, nőkről, amiket ideje lenne sürgősen elfelejteni. 

vous - 2016.11.20.
7 idegesítő sztereotípia, amit minden nő utál hallani

Ha nem akarunk gyereket, akkor biztosan utáljuk is őket

A legnagyobb sztereotípia, hogy a nőknek a génjeiben van az anyaság. De mi van akkor, ha mégsem? Kapaszkodjatok meg: vannak nők, akik nem akarnak szülni, ettől függetlenül imádják az unokahugaikat, és úgy egyébként a gyerekeket a metrón, utcán, játszótéren.

a-csaladi-allapot-nem-trendkerdes-vagy-megis-barok-eszter

A szülés az új szingliség? – Trendek a családi állapotok körül

Szerencsére a magazinok címlapjain fiatal, huszonegy-két éves anyákkal éppúgy találkozunk, mint azokkal a nőkkel, akik jóval a negyvenedik születésnapjuk után vállalták az első babát. Nemzetközi fronton a 24 évesen gyereket vállaló Adele éppúgy menő, mint a 41 évesen szülő Mariah Carey, hazai terepen pedig Csobot Adél 21 éves korban bekövetkezett anyaságának éppúgy örülünk, mint Pásztor Annáénak, aki 41 évesen szült először, és ma már a harmadik gyereket tervezi. A cikk folytatása ITT jön!

Nők = bonyodalom

Dehogy, csupán egyesek nem veszik a fáradságot, hogy megértsenek minket.

Ha érzékenyek vagyunk, akkor biztos menstruálunk

Ne engedjétek, hogy a pasik a bunkó viselkedésüket a PMS-re fogják. Kedves férfiak, IDE KATTINTVA mindent megtudhattok a menstruációról.

barok-eszter-amikor-a-pasi-kioktatja-a-not-hogyan-menstrualjon-mansplaining

Amikor a pasi kioktatja a nőt, hogyan menstruáljon – igen, ez a jelenség létezik

Mi a baj azzal, amikor egy férfi popsztár elmagyarázza, hol a nő helye, vagy egy szintén hímnemű politikus arról értekezik, hogy mi a nő legfőbb életcélja, majd a szoptatás-világnapi konferencia fővédnöke lesz? Hiszen mindketten akarhatnak jót is, alapvető emberi értékekről beszélnek, tisztelik a nőt, nincs ezzel semmi gond…

A cikk IDE KATTINTVA folytatódik!

Rosszul vezetünk

(Amióta jogsim van, több idióta férfisofőrrel találkoztam már, mint nővel.) Egyes nők épp úgy vezetnek rosszabbul a férfiaknál, mint egyes férfiak a nőknél. A pasiknak üzenném: legyetek az utakon is úriemberek! És egyébként is az örök kérdésre ITT választ kaphat mindenki!

Szebbek vagyunk smink nélkül

Ezt egyébként nagyon jólesik hallani, de minden nőnek jól áll kis smink, arról nem is beszélve, hogy önbizalmat adhat, és ad is. Elcsépelt mondás…

-rendhagyo-vogue-cimlap-igazi-nokkel-de-tenyleg-ok-az-igaziak2

Rendhagyó Vogue címlap „igazi” nőkkel: de tényleg ők az igaziak? 

A brit Vogue novemberi számában egyetlen Hadid, Jenner vagy Kardashian sem tűnik fel, a szupermodellek és a celebek helyett olyan nőket láthatunk a magazinban, akik nem (kizárólag) a divat- és szépségiparban tettek le sokat az asztalra. A „The Real Issue: A Model-Free Zone” (Az igazi lapszám: modellmentes övezet) címszó alatt futó kiadvány szerkesztői ettől függetlenül azért főként karcsú, fehér, 50 évesnél fiatalabb nőket választottak, holott a valóságban azért nem csak velük találkozhatunk a hétköznapokban. A cikk folytatása ITT jön!

Az összes nő ugyanolyan

Ja, „ahogy az összes pasi is”. Mit kell ilyenkor mondani?

 Nem kellett volna kipróbálni mindet!

Kettős mérce 

Amit lehet egy pasinak, azt a nőnek… 

Címkék: #nő #sztereotípia
Ajánlott cikkek