Csoki és zene – két dolog, amivel szuperül le lehet vezetni a feszültséget, pláne együtt! De úgy tűnik, érdemes megválasztanunk, mit is hallgatunk nassolás közben, mert a dallamok képesek megváltoztatni az édesség ízét. Most ti is letesztelhetitek a dolgot!

Hogy micsoda? A csoki lehet még ennél is finomabb? Úgy tűnik, igen, ehhez pedig csak annyit kell tennetek, hogy felveszitek a fülhallgatót, és elindítjátok a megfelelő zenét. Legalábbis a DailyMail szerint ezt állítja egy vadiúj kutatás, amiben szakértők azt tesztelték, a különböző dallamok hogyan hatnak az ízekre. És nagyon úgy tűnik, hogy ez tényleg működik!
A lényeg, hogy akadnak olyan hangok, amik teljesen átalakítják a csokoládé ízét. Például a lágy dallamoktól, mint Adele Hello című száma, az édesség sokkal krémesebbnek érződik, míg a rövid, éles hangoktól keserűbbnek tűnik a csoki. Az Oxfordi Egyetem kutatói már el is kezdtek előállítani egy olyan édességdobozt, amihez külön zenei listát is adnak, hogy tökéletes ízharmóniát érezzünk evés közben.
Teszteljétek le ti is, nálatok beválik-e a módszer! Indítsátok el a videót, és közben egyetek csokit; az első dallamtól krémesebb, a másodiktól kicsit erőteljesebb, élesebb ízt kell éreznetek.
Persze én is rögtön kipróbáltam a dolgot, hiszen mindig jól jön egy indok a csokievésre. Nálam működött! És nálatok?