Ha úgy szeretnétek fogyni, hogy szinte a kisujjatokat sem mozdítjátok érte, akkor itt egy szuper lehetőség a számotokra. De szintén jó opció lehet azoknak, akik a kemény edzések mellé még beiktatnának valami plusz módszert is.

Nemrégiben írtam nektek arról, hogy miért érdemes egy pohár vízzel indítanotok a napotokat, erről bővebben itt olvashattok. Most pedig arról lesz szó a víz kapcsán, hogy milyen jótékony is tud lenni alakformálás szempontjából, ha a nap folyamán többször is fogyasztotok belőle.
A Women's Health számol be egy új kutatásról, melyből kiderül, napi több száz kalóriát is el lehet égetni pusztán azzal, ha valaki sok vizet iszik meg egy nap. Pontos számokra nem tudunk hivatkozni, a lényeg az, hogy a víz teltségérzetet ad, így kevesebb étel (kalória) kerül be a szervezetetekbe. A másik ide kapcsolható dolog pedig, ha lecserélitek az üdőitalokat is vízre, akkor már kapásból annyival kevesebb kalóriát fogyasztotok el.

De mi a helyzet a buborékos vízzel?
Azt már eddig is tudtuk, hogy a szénsavas üdítők nem túl egészségesek, most azonban úgy tűnik, a bubis víz is káros a szervezetünkre. De ez tényleg így van? Ezentúl már csak mentes vizet ihatunk?
A válasz itt kiderül.
Ha pedig mégis mozgással szeretnétek leadni pár kilót, akkor válogassatok ezekből a cikkeinkből.