Az a rengeteg születésnap, névnap, ballagás. Hát csoda, hogy egy idő után nem emlékeztetek arra, ki mikor született? Ezért aztán teljesen ledöbbentetek, amikor meghallottátok, hogy a legkisebb unokatesótok már nem nyolcéves. Mégis mikor nőtt fel?!

A karácsonyi ajándékozás egy rémálom. Nem elég, hogy egy tucat embernek kell kitalálnotok a legjobb meglepetést, de még a pénztárcátok is alaposan megérzi a költekezést. Úgyhogy tuti megfordult már a fejetekben párszor, hogy könnyebb lenne egy kalapból kihúzni valaki nevét, és egyetlen ajándékot venni.

Sosem voltatok egyedül. Ez jól jött, ha épp unatkoztatok, de egyébként bármit megadtatok volna olykor egy kis magányért. Arra, hogy senki se legyen otthon rajtatok kívül, évente maximum egy-két alkalommal került sor.

Esténként a fürdőszobáért kész harcok dúltak. Szinte minden héten előfordult, hogy már épp indultatok zuhanyozni, amikor az egyik tesótok bevágott elétek, és gonosz vigyorral közölte, hogy most ő következik.

Már szinte megszoktátok, hogy állandóan valamelyik tesótok nevén szólítanak a szüleitek. Ez akkor volt még idegesítőbb, amikor a suliban a tanárok is elrontották, és a nővéretek nevén hívtak.

Ha anyukátok sütit csinált, szinte biztos, hogy estére egy darab nem maradt a tányéron. Ugyanez volt a helyzet akkor is, ha valami finomat főzött; vagy gyorsan megettétek a részeteket, vagy elrejtettétek, mielőtt a többiek mindent eltüntettek.

Minden verseny volt. Hogy ki ül az anyósülésre hazafelé. Ki ér haza előbb a buszmegállóból. Ki választ ma este filmet. MINDEN.