Nagyon szeretjük a happy enddel végződő sztorikat, és ezekből szerencsére sok fordult elő idén is. Ezért úgy döntöttünk, szétnézünk egy kicsit az állatok világában, és összegyűjtjük a legszebb sztorikat.

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha megsúgom: imádjuk azokat a cikkeket, melyek állatokról szólnak. Legutóbb egy hörcsögért voltunk teljesen oda, de megtaláltuk például az óceán legcukibb tintahalát, na meg rabolta már el a szívünket egy pandamaci is.

Ettől a fotótól kikészült a net – szerintetek milyen állat van rajta?
Több fejtörős cikkünk is volt már, de egyszerűen nem tudunk leállni. Itt egy újabb! Minden akkor kezdődött, mikor Atchoum gazdája posztolt egy képet a Twitterre…
…a folytatásért kattintsatok ide!
Az állatokkal kapcsolatos témáknál csak egyet imádunk jobban, azokat, melyek állatok megmentéséről szólnak. Ezért most összegyűjtöttük nektek – a Popsugarral karöltve – 2016 legcsodásabb ilyen sztorijait.
1. Az égő ház és a cica esete
Egy lakástűzről érkezett bejelentés az orrville-i tűzoltókhoz, akik természetesen azonnal a helyszínre siettek, és eloltották a lángokat. Azonban ekkor még nem nyugodhattak meg, ugyanis a tulajok közölték velük, hogy a pincében ragadt a cicájuk. A szakemberek habozás nélkül bementek a megsérült házba, és kihozták a macskát.
2. A baseballstadion és a kutyus esete
Daisy a Grayson Stadiumnál kóborolt épp, mikor a Savannah Bananas baseballcsapat elnöke rátalált. A magányos kutya annyira a szívébe lopta magát, hogy azóta is elválaszthatatlanok egymástól.
3. A ketrec és a jegesmedve esete
Fifi egykoron cirkuszi jegesmedve volt, majd szerencsétlent egy ketrecbe zárva tartották. Egészen 20 éven át, de akkor sikerült a PETA állatvédő szervezetnek és a Wild Animals Securitynek kimentenie onnan a csontsovány, sérült bundájú macit. Az állatot regenerálták, és azóta is minden a legnagyobb rendben vele.
4. A karám és a ló esete
Szintén a PETA segített azon a mini lovon, akit megsebesülve, éhezve és vacogva találtak meg. Az önkéntesek kiszabadították a karámból, és elkezdték helyreállítani az állapotát. Szépen és meglepően gyorsan javult a ló helyzete, ráadásul egy vidéki szerető családot is találtak neki.
5. A különbözőség és a cica esete
Cicával nyitottuk a sort, és cicával is zárjuk, ismerjétek meg Romeo történetét. Miközben a vörös csöppségnek minden tesója gazdára lelt, őt nem akarta senki, mert eldeformálódott arccal született. A kiscica végül az utcára került, ahonnan azonban a spanyol Santuario Compasión állatmentő központ megmentette. A történet itt még nem ér véget, ugyanis a képbe került egy jószívű lány, aki örökbe fogadta, és elnevezte Romeónak.