Egyéb kategória

A szülésről készült képeknek fontos feladata van – Galisz Virág szülésfotós mesélt gyönyörű hivatásáról

Virággal évekkel ezelőtt találkoztunk utoljára, akkor még nem is foglalkozott azzal, ami miatt nemrég megkerestem. Mindig is nagyon vagány csaj volt, görkorizás, ejtőernyőzés, snowboard, és még ki tudja, hány extrém sportba kóstolt bele. Jó két éve egy másfajta „extrém” feladat találta meg. Fotósként először hívták otthon szüléshez, hogy megörökítse az egyik legfontosabb eseményt, ami az életünkben történhet velünk.

vous - 2016.12.04.
A szülésről készült képeknek fontos feladata van – Galisz Virág szülésfotós mesélt gyönyörű hivatásáról

A szülésfotózással kapcsolatban egy női szerkesztőségben mindenkinek van valamilyen véleménye. Főleg egy olyan közösségben, amely elsősorban huszonévesekből áll. Ha tudnátok, szegény VOUS-fotósoknak milyen kommentzáport kell például visszahallgatniuk egy-egy fotózás után. „Mikor lettek ilyen manófüleim?” „Elképesztő, milyen árkok vannak a szemem alatt!” „Úgy nézek ki, mint aki szeretne felgyújtani egy budapesti kerületet.” „Ne már, milyen a hajam, azonnal be kell jelentkeznem a fodrászhoz!”

Forrás:
Galisz Virág

Így amikor vázoltam, hogy egy olyan fotóssal találkozom, aki szüléseket fotóz (azok után is, hogy fotósunk, Zsófi gyönyörű cikket írt erről), teljes értetlenséggel álltak a dolog előtt. Ki akarná magát a legkiszolgáltatottabb helyzetben fotóztatni? Amikor mindene torzul, izzad, már órák óta vajúdik, semmilyen helyzetben nem érzi jól magát, zsibbad, fáj, és különben is…

Forrás:
Galisz Virág

Amikor Virágnak elmeséltem, mi volt a VOUS-lányok reakciója, szerencsére teljesen jól fogadta a felmerülő kommenteket, és olyan finoman, érzékenyen írta le a hangulatot, amilyenek a képei is. Virág célja, hogy visszaadhassa a miliőt, amely ilyenkor kialakul. Ott legyen a képein minden egymást támogató pillantás, a boldogság könnycseppei, az első remegő puszi, az első ölelés.

Nemes feladatnak tekinti, hogy megörökítheti egy család születését, egy kisbaba világrajövetelét.

A szülésről készült képeknek fontos feladata van - Galisz Virág szülésfotós mesélt gyönyörű hivatásáról Mengyán Eszter

Galisz Virág fotográfus

2005-től dolgozik szabadúszóként.

Sokféle felkérése van, portrékat, esküvőket, rendezvényeket, egyéb ritka vagy fontos pillanatokat örökít meg.

Két évvel ezelőtt hívták először otthon szülést fotózni, azóta rendszeresen kap ilyen megkereséseket.

Még több információt Virág honlapján és Facebook-oldalán találhattok.

Bár egyikünk sem híve az ezoterikus megfogalmazásnak, a legtöbb esetben egészen elképesztő női energiák szabadulnak fel.

Volt egy alkalom, amikor vele együtt hat nő volt jelen a születés pillanatában. Amikor megszületett a kis Villő, mindenki megállt egy pillanatra, és beleborzongott a másodpercbe. El tudjátok képzelni, milyen lehet az, amikor hét nő koncentrál egyetlenegy dologra minden idegszálával? Amikor hét nő figyelme összpontosul? Lúdbőrös a karom, ahogy visszagondolok Virág csillogó tekintetére, ahogy erről mesél.

Forrás:
Galisz Virág

Amikor először felkérték, hogy fotózzon szülést, nem tudta, mire számítson, az elmúlt két évben viszont komplett forgatókönyvet alakított ki a fotózásokhoz. Az otthon szülés természetes úton történik, így neki azzal kell számolnia, hogy az orvos által meghatározott szülési időpont előtt négy héttel, de akár utána két héttel is érkezhet a baba.

Ilyenkor 24 órás ügyeletben áll – ha kell, hat héten keresztül –, folyamatosan elérhető telefonon, rendszeresen e-mailezik a szülőkkel, hogy mi a helyzet, vannak-e hírek a baba érkezéséről. Ilyen feltételek mellett nem csoda, ha évente csak maximum 12 szülésfotózást vállal, nem lenne kapacitása többre, bár igény lenne rá.

Felmerül a kérdés, mennyire zavarja a nőket egy fotós jelenléte életük egyik legintimebb pillanatában.

Virág azt meséli, sokan nem is emlékeznek arra, hogy fényképezett bizonyos momentumokkor, annyira befelé figyeltek, annyira a babával és a saját testükkel voltak elfoglalva. Fotósként ő is az anyukák kényelmét helyezi előtérbe, arra figyel, hogy nekik a legjobb legyen, ne zökkentse ki őket. Ha vakut kell használni, a szoba távoli pontján állítja fel, hogy véletlenül se legyenek zavaróak a fények.

Forrás:
Galisz Virág

Miközben erről a hétköznapi csodáról beszélgetünk, érintjük az otthon szülés témáját is, de aztán megállapodunk abban, hogy nem foglalunk állást. Mindketten azt gondoljuk, az anyukáknak és leendő anyukáknak maguknak kell eldönteni, hol és milyen körülmények között szeretnének szülni. A társadalomnak bíznia kell abban, hogy ezt egy anya meg tudja ítélni akkor, ha az egészségügyi vizsgálatok alapján tényleg szülhet otthon.

Az otthon szülésnek a tévhitekkel szemben elképesztően szigorú szabályozása van, amelynek érdemes utánajárni, mielőtt véleményt alkotunk. Aki viszont emellett dönt, annak nemcsak az egészségügyi kritériumoknak kell megfelelnie, hanem szinte megrendíthetetlen elhatározásra is szüksége van, itthon ugyanis jelenleg nem éppen a támogató légkör a jellemző.

Forrás:
Galisz Virág

Aki ezt a lehetőséget választja (és megteheti), elképesztő élményben lehet része. A szülés katartikus pillanatok halmaza, ugyanakkor mindenki számára rendkívüli, traumatikus életesemény is. A fotóalbum lapozgatása közben nemcsak felidézik az emlékeket, hanem fel is dolgozzák azokat. Ha lányuk születik, akkor ez az album erősítheti a köztük kialakuló kapcsolatot,

a tapasztalatok szerint így könnyebb továbbadni a nők örökségét, a születés csodáját és szépségét.

A szülésről készült képeknek fontos feladata van - Galisz Virág szülésfotós mesélt gyönyörű hivatásáról

Bárcsak újra megszülhetném a babámat!

Szeretgeted és becézed a babádat egész álló nap, mégsem vagy felhőtlenül boldog, mert valami nyomja a szívedet? Nem így képzelted el az egészet? Csalódott vagy, mert arra számítottál, hogy a babádat komolyabb komplikációk nélkül tudod megszülni, de nem így lett? Nem kell a traumát senkinek sem élete végéig magában elnyomva cipelnie, hiszen az újraszülés módszerével feloldhatóak a fájdalmas emlékek.

Korábbi cikkünk folytatását ide kattintva olvashatjátok.

Ajánlott cikkek