Egyéb kategória

Ennyi fehérjét egyetek, ha fogyni szeretnétek!

A fogyókúrához kitaláltak már különféle fehérjetermékeket a nagy cégek, de ne felejtsétek el, hogy „hagyományos” ételekkel is bevihettek a szervezetetekbe belőle. De mennyit is? Elmondjuk.

vous - 2016.12.10.
Ennyi fehérjét egyetek, ha fogyni szeretnétek!

Fehérjét fogyasztanotok nem csak azért érdemes, mert sokáig eltelít titeket. Ezenfelül segíti az emésztéseteket – mert kalóriákat éget el – és felturbózza az anyagcserétek működését. Ezt a nézetet vallja Karen Ansel dietetikus is, aki elmondta, mennyi az annyi, már ami a nők fehérjebevitelét illeti.

saláta étel fogyókúra

Diéta, amiben mindent ehettek, mégis leolvadnak rólatok a kilók

Hallottatok már a testkontroll diétáról? Nem? Akkor ideje megismerkednetek vele. A diéta igazából egy egészséges étrend, mely során semmit nem kell megvonni magatoktól, bármit szabad, amit megkívántok, és alapja a sok zöldség és gyümölcs.

A cikk folytatásáért kattintsatok ide!

Karen ezt javasolja minden fogyni vágyónak: 

minden nőnek minimum 46 grammnyi fehérjét kellene fogyasztania naponta, de jobb lenne, ha ez a szám inkább a 70-hez lenne közel.

tojás tartó étel

Ezek a legjobb fehérjeforrások

  • Húsfélék (pulyka, marha, bárány, csirkemell)
  • Halfélék
  • Tojás
  • Tejtermékek
  • Hüvelyesek
  • Tofu
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.