Egyéb kategória

Karácsonyi mese – avagy a felismerés, hogy angyalok bizony nem léteznek!

A gyerekkorom olyan volt, mint a varázslat. Tele apró, szeretnivaló mozzanatokkal, amit átszőtt a hit hálója, azé a gyerekhité, aminek hiánya miatt a racionális felnőttnek azt mondják, hogy elfelejtette már, milyen volt gyereknek lenni. Ez az érzés karácsonykor hatványozottan felszínre bugyog bennem, amikor közeledik a szenteste.

vous - 2016.12.24.
Karácsonyi mese – avagy a felismerés, hogy angyalok bizony nem léteznek!

Igaz, felnőttünk, tanulunk, dolgozunk, és szenteste ugyanúgy feldíszítjük a fát, de a mozdulatok, a fények, az egész kép teljesen más lett. Mintha lerántottak volna egy tejfehér fátylat, és maradt volna a józanító valóság. Nem olyan rossz ez sem, tényleg, mert a karácsonyoknak is vannak ám jóféle fajtái: az első karácsony egyedül, az első fadíszítés a pasival, az első fadíszítés a gyereknek, aki éppen azt álmodja, hogy jönnek az angyalok az ágakra aggatni a díszeket.

Ezeket mind elraktározzátok a szívetekbe mélyen, de azért olyan más.

Hiányoznak belőle a valódi angyalok, akiket láttunk a szemünk előtt fizikai valójukban, mert annyira látni akartunk, a szőke, göndör fürtjeiket, a szárnyaikat, ami olyan puha lehetett, mint a kacsatoll. Hiányzik belőle az izgalom bizsergése a hasunkban, a hit az ismeretlenben, akinek a létezését tények bizonyítják (fognyom a csokiban, hiányzó tej a pohárban), de mi tehetünk róla. Mi rántottuk le a fátylat, ami védőn beburkolt, mert mind tudni akartuk az igazat. Látni akartuk őt, az angyalokat, elképzeltük, hogy egy nap rajtakapjuk és találkozunk vele. Most azt mesélem el nektek, én hogyan jöttem rá!

Karácsonyi manók - az Elf on the shelf nyomában Mojzes Nóra

Karácsonyi rendbontók – avagy az „Elf on the Shelf” csínytevő manók nyomában

„Meglepetések, Télapó, kreatív anyukák és apukák, gyerekek és csínytevő manók. Csak néhány összetevője a karácsonynak. Állj! Csínytevő manók? Igen, hazánkban ugyan még nem annyira divatosak, mint Amerikában, de néhány lelkes anyukának köszönhetően hozzánk is elkezdtek beszivárogni az Elfek. De hogy mik is ők pontosan, és hogyan kapcsolódnak a karácsonyhoz, arról egy nagyon kreatív anyuka, Noémi Mounier mesélt nekünk!”

Karácsonyi álom

Átlagos 23-i este volt, és emlékszem a piros csizmám orrára, ahogyan a lépcsőnek ütögetem, hogy rázódjon le róla a hó. Akkor még tisztességes telek voltak, és imádtam, ha apám végighúzott a szánon az úttesten, ha még meg is forgatott, az volt ám sikítozásra méltó. Szóval, betrappoltam lángvörös arccal, megtömtem a hasam mindenféle jóval, majd szétterpesztett lábakkal megálltam a szoba azon sarka előtt, ahol a fa áll minden évben, és leraktam egy tábla csokit.

Én tényleg hittem ebben a mesében. Ez nem mese volt számomra, hanem a valóság, ami olyan mint egy delírium. Huszonnegyedike előtt hetekkel már azt kérdeztem anyutól és aputól felváltva, hogy hányat kell aludni még addig. Csokit vetettem apuval, hogy legyen mit odatennem a fa helyére, hiszen az angyalok éhesek lesznek. Persze megértettem, hogy nem eszik meg mindet, hiszen minden gyerekéből esznek kicsit, nem bírnak annyit megenni. Hát nem logikus!?

Minden reggel arra léptem be a nappaliba, hogy ott a fa. Ragyog a sok pörgettyűtől, az angyalhajtól és az ezüst angyalkáktól. Olyan hatalmas volt, én meg olyan apró, ráadásul a fa kis sámliféle asztalon volt, amin megint csak elámultam, hogy bakker, ezek még arra is ráállították, pedig gyerekméretűek mind, akkorkák, mint én.

Megnéztem a csokit, és persze, hiányzott a csücske, jól lehetett látni, hogy nem letörték, hanem beleharaptak, igazi fognyom-nyom volt. Hű!

Sokszor elhatároztam, hogy majd éjjel felkelek és meglesem, de bealudtam mindig. Aznap azonban nem járt az eszemben ilyesmi. Csak leraktam a csokit a földre, bevackoltam magam az ágyba és elaludtam.

Forrás:
Depositphotos

Valamikor éjjel keltem fel valamiért, magamtól. Az ágyamból ráláttam a nappaliba vezető üvegezett ajtóra, és még hunyorgó szemekkel is jól érzékeltem, hogy dereng azon túl valami fény. Felkeltem az ágyból, lomha lépésekkel elvánszorogtam az ajtóig, a talpam alatt nyikorogtak a szőnyeg sörtéi. Aztán kinyitottam az ajtót, és rábámultam a Jézuskára, aki éppen egy gömböt rakott fel a félcsupasz fára. A Jézuskára, akivel nem voltak angyalok, és történetesen úgy nézett ki, mint az anyukám.

„Anyámnak azt mondták, ebből a gyerekből sosem lesz semmi” – Történet az akaraterő sorsfordító erejéről

„Anyámnak azt mondták, ebből a gyerekből sosem lesz semmi” – Történet az akaraterő sorsfordító erejéről

Anyámnak erős akarata van. Olyan erős, mint a vízé. Ha elhatározza, hogy akar valamit, akkor, akárcsak a víz, megkeresi a maga útját a legapróbb hajszálrepedéseken keresztül. Az ő akaratereje gyógyító hatással bírt. Engem gyógyított meg vele.

Óráknak tűnő másodpercekig csak bámultuk egymást, én hunyorogva a fénytől meg az álmosságtól, ő meg rajtakapottan, hatalmas szemekkel. Kezében ott himbálózott a gömb a levegőben. A himbálózására nagyon jól emlékszek. Meg arra, hogy azt mondom, anyu, mit csinálsz?

Aztán konkrétan nem tudom, mi történt, szerintem anyám elkábított valami varázsporral, vagy a gömb mozgása hipnotizált, mert aztán már csak a keze érintésére emlékszem a hátamon. Pontosan tudom, hol volt a mutatóujja, és hol végződött a csuklója, és arra is emlékszem, hogy végtelenül nyugodt voltam, miközben visszacsomagolt az ágyba. Körbegyűrte a testem takaróval, és tovább álmodtam az angyalokkal.

Reggel furcsán keltem. Szokatlanul élénk volt az álombéli emlék, és amikor anyu mellém ült az ágy szélére, akkor csendesen elmeséltem, mit álmodtam, majd feltettem a millió dolláros kérdést:

– Anyu, te voltál az, vagy csak álmodtam?

– Álmodtad – válaszolta, de lehetett érezni, hogy megkönnyebbült, és azt a pici hezitálást is éreztem rajta, amit a szülők éreznek akkor, amikor dönteniük kell. Dönteniük arról, hogy vajon most keltse fel a gyereket az álmából, vagy adjon neki haladékot. Anyu adott. És én ezt pontosan éreztem és tudtam, de elfogadtam.

Akkor, december 24-én reggel hallgatólagosan szerződést kötöttem anyámmal, határozott időre.

Még egy évig tovább álmodhattam a karácsonyt.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.