Közeleg a szilveszter, ami szinte egyértelműen egyet jelent a mértéktelen alkoholfogyasztással. Azonban érdemes tudnotok, hogy az alkohol mérsékelt fogyasztásával kapcsolatban is már évek óta tartanak a viták, a töménytelenről már nem is beszélve. Most mi is beállunk a sorba, feltárjuk mindkét oldal állítását és véleményét, a döntést pedig a ti kezetekbe adjuk.

Az alkoholfogyasztást és az alkoholizmust szerintem sokan egyenértékűnek tartják, viszont tisztában kell lennetek azzal, hogy már egy pohárnyi itallal is beleeshettek az alkohol egyes csapdáiba. Az alkohol „kétszínűségét” az adja, hogy az egyik hatóanyaga, az etanol, különböző módon képes befolyásolni a test egyes részeit. Közvetlenül kihat például a gyomor, az agy, az epehólyag, a szív és a máj működésére. Azt már gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy hogyan változtatja meg a hangulatot, a koncentrációs és koordinációs képességet.
Mielőtt elhitetnétek magatokkal, hogy a mérsékelt alkoholizálással minden rendben, vizsgáljátok meg velünk együtt, hogy mi szól mellette és ellene, aztán pedig levonhatjátok a konklúziót.

Sörre bor – mindenkor?! Ha így gondoljátok, talán bajban vagytok…
Azt mondják, mértékkel mindent szabad – így abban még semmi kivetnivaló nincs, ha az ember olykor-olykor elfogyaszt egy pohár bort, vagy pezsgőt bont valamilyen ünnepnapon. De vajon hol a határ? Mi az a mérték, ami még egészségesnek mondható és mikortól kezdődnek a bajok? Az alkoholizmus valójában sokkal több embert érint, mint gondolnátok – köztük rengeteg fiatalt is. Gyakran olyanokat is, akik teljesen egészségesnek hiszik magukat – pontosabban a szokásaikat. Ti vajon tudjátok, hol a határ?
Korábbi cikkünk itt folytatódik.
Lehetséges egészségügyi előnyei a mérsékelt alkoholfogyasztásnak
Ha alkohollal „gyógyulnátok”, legyetek tisztában a hátrányokkal is
Ha mindenki az ital segítségére támaszkodna, jaj lenne a kardiológusoknak, a májspecialistáknak és a mentálhigiénés szakembereknek.
A viccet félretéve, úgy gondolom, hogy a fentebb említett 5 egészségügyi előny mindegyikéért tehettek más és más módszerekkel, olyanokkal, amelyeknél nem jelentkezik jelentős kockázati tényező.
Jól fontoljátok meg, hogy innentől egy kortyot se, vagy egy kortyot mégis…
Forrás: medicaldaily.com és hsph.harvard.edu