Egyéb kategória

Kipróbáltam és bevált: ezek a legjobb appok, ha fogyni akartok

Mindennap újabb és újabb elhatározások születnek az emberekben. Vannak, akik azt mondják, elkezdenek futni, vannak, akik diétába fognak, és vannak, akik a teljes életmódváltás mellett teszik le a voksukat. Ám még a legelhivatottabb embereknek is szükségük van néha egy kis segítségre!

vous - 2017.01.06.
Kipróbáltam és bevált: ezek a legjobb appok, ha fogyni akartok

Próbálok minél egészségesebben élni, szinte mindig van valami ezzel kapcsolatos újítás az életembem. Büszkén írom le, hogy elegendő folyadékot iszom mindennap, illetve szeretem a mobilomat telepakolni különböző applikációkkal, amik ezzel kapcsolatosak. Rengeteget töltöttem már le, melyek között voltak jók és kevésbé jók is. Most összeállítottam nektek egy listát azokból, amiket nagyon szerettem, illetve azokból, amiket most is használok, hogy nektek is segítsenek elérni kitűzött céljaitokat! 

Water Your Body 

Ez az első, ami felkerült a listámra, mivel az, hogy elegendő folyadékot igyunk, nem csak akkor fontos, ha fogyni szeretnénk vagy ha sportolunk. Sokan elfeledkeznek napközben arról, hogy eleget igyanak, és csak este döbbennek rá, hogy alig 1-2 pohár folyadékot vittek be a nap folyamán. Azoknak pedig, akik nem isznak eleget, száraz lesz a bőrük, fájni fog a fejük és ingerültek lesznek. Ti ne tartozzatok közéjük! Ez az applikáció nemcsak kiszámolja, hogy mennyi folyadékot kell meginnotok egy nap, de méri is, mennyinél tartotok, figyelmeztet időközönként, hogy inni kellene, és grafikonon jelzi is a tendenciát. 

Forrás:
GOOGLE

Nutrition Facts

Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mi van abban, amit megesztek, gondolok itt a proteinre, zsírra, cukorra, vitaminokra, akkor ez a nektek való app! De azoknak is ajánlom, akik szeretnék kipróbálni a kalóriaszámlálást, ugyanis itt azt is megtudhatjátok, mennyi kalóriát tartalmaz az étketek. A program több mint 8000 étel adatait tárolja. Annyiban tér el a hozzá hasonló alkalmazásoktól, hogy ez a program figyelembe veszi a napi referenciaértékeket is, így beállíthatjátok, hogy milyen korúak vagytok, állapotosak vagytok-e, vagy netán szoptattok.

Forrás:
GOOGLE

My Diet Coach

Ez a szuper kis alkalmazás lehet a legjobb barátnőtök a nehéz időszakokban. Jópofa animációkkal, mindenféle emlékeztetőkkel segít: értesítésekkel bombáz, ha elfelejtettétek meginni azt az utolsó pohár vizet, vagy ha nem csináltatok elég felülést! Természetesen személyre szabott adatokkal dolgozik, nektek csak be kell pötyögnötök az aktuális és az elérni kívánt súlyotokat, ő pedig kiszámolja, mennyi idő alatt teljesíthetiek! Motiváló képei eszetekbe juttatják majd, miért is vágtatok bele a nagy fogyiprojektbe.

Forrás:
GOOGLE

Lose It! 

Ha egészséges fogyókúrára vágytok, akkor mindenképpen ezt az alkalmazást ajánlom nektek! Az appal lényegében egy elektronikus edzés-, valamint étkezésnaplót vezethettek, ami a bevitt kalóriamennyiségen túl az elfogyasztott tápanyagokat is nyomon követi.

Forrás:
GOOGLE

Google Fitness

Tűzzetek ki célokat, és valósítsátok meg ezzel az applikációval! Legyen az heti 2 futás, napi 10 000 lépés, napi 30 perc mozgás, vagy akár mindhárom, ez az alkalmazás pontosan tudni fogja, hol tartotok benne, csupán magatokkal kell vinnetek, ami, lássuk be, a mai világban nem nagy dolog. Emellett minden más mozgást is naplózhattok benne, legyen szó kézilabdáról, gyaloglásról, aerobikról vagy erősítésről, majd utána meg is oszthatjátok a Goggle+-on ismerőseitekkel! 

Forrás:
GOOGLE

Runtastic

Azoknak, akik a futás szerelmesei, vagy csak egyszerűen szeretnének elkezdeni futni, ez a tökéletes választás! A többi futós apphoz hasonlóan ezen is elég jól tudjuk követni az edzésmunkánkat, de pluszban képes még néhány apróbb trükkre is: tudja a zenelejátszást is vezérelni, és képes arra, hogy ha lassulunk, olyan számot tegyen be, amitől kedvünk lesz gyorsabban futni.

Forrás:
GOOGLE

Zombies, Run!

Bevallom őszintén, ez a kedvencem az összes közül, ezért raktam a lista végére. Főleg azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan szeretik a The Walking Deadet, a zombikat vagy az izgalmakat. De azoknak is remek választás lehet, akik unják már az unalmas, egyhangú szigetköröket. Ez nem csak egyszerűen egy program, ez egy játék is! Itt azért szaladunk, hogy a zombik ne kapjanak el, illetve hogy különböző küldetéseket teljesítsünk időre.

Nem valós térképen, hanem egy virtuális világban játszódik, így továbbra is arra futunk, amerre akarunk, és a program rögzíti is az útvonalat. Az utasítások általában időre vonatkoznak, tárgyakat kell felszedni, időre megtenni valamennyi távolságot, különböző intenzitású részek követik egymást, és mindig megmondják, mit kell tennünk a túlélés érdekében. Nem tudom leírni, mennyire motiváló és izgalmas, ezt egyszerűen ki kell próbálnotok! 

Forrás:
GOOGLE

Ha már úgyis folyton nyomkodjuk a telefonunkat, miért ne használjuk hasznos dolgokra? 😉

Ajánlott cikkek