Egyéb kategória

Ezt jelentik a mondatok, amiket a hűtlenek mindig mondanak

A megcsalás sosem szép dolog. Ha már nem érezzük jól magunkat egy kapcsolatban, akkor lépjünk ki belőle, ne vonjunk bele egy harmadik felet!! De egyvalami közös azokban, akik megcsalnak minket. Ugyanazokat a mondatokat sütik el. Most elárulom, mit is jelentenek ezek valójában.

vous - 2017.01.10.
Ezt jelentik a mondatok, amiket a hűtlenek mindig mondanak

Amikor megcsalnak, úgy érzitek, egyedül vagytok a világon, és csak ti érzitek át, milyen szörnyű is a helyzet. Sajnos ezzel a problémával már mások is találkoztak, és túlélték. Mint mindenen, egy ilyenen is túl lehet jutni, természetesen idő kell hozzá.

A csalókban van némi közös tulajdonság. Mindig tele vannak kifogásokkal, és próbálják kimagyarázni a helyzetet. Ha még nem csaltak meg, akkor szerencsések vagytok, ha már igen, akkor sajnos ismerősek lesznek ezek a mondatok. De azt is tudjátok, mit jelentenek valójában?

Ez csak szex volt, nem jelentett semmit sem

Ha a szex csak egy jelentéktelen dolog volt neki, akkor miért kellett kilépnie a kapcsolatotokból? El kell mondanotok neki, hogy lehet, hogy neki ez nem jelentett semmit sem, de nektek az árulása igenis sokat számít.

Objektum doboz

Soha többé nem fordul elő

Van egy mondás, miszerint a csaló mindig csaló marad. A kísértés mindig ott lesz a szeme előtt, és lehet, hogy miután egyszer lebukott, a következő alkalommal is megcsinálja. Csak akkor már jobban elfedi a jeleket.

Sajnálom!

Sajnálni nagyon sok mindent lehet. Bocsánatot kérhetünk azért, ha túl hamar kapjuk fel a vizet valami miatt, de ha aggályai lettek volna a félrelépéssel kapcsolatban, akkor nem tette volna meg.

Objektum doboz

Te vagy a hibás, azért csináltam ezt

Igen, elképzelhető, hogy hullámvölgybe került a kapcsolatotok, de ez nem mentség arra, hogy megcsaljon titeket. Ha probléma van, akkor azt meg kell beszélni, hiszen a kommunikáció fontos. És harmadik személy csak akkor kerüljön a képbe, ha párterápiára mentek, és ne azért, mert ő félrelép.

Úgy viselkedett velem, ahogyan te sosem

Ez most komoly? Erre a legegyszerűbb válasz, hogy akkor legyen vele, ha az a másik annyival figyelmesebb és jobban bánik vele. De ez akkor sem mentség a tetteire. Ha már menthetetlennek érzi valaki a kapcsolatát, akkor ki kell lépni belőle, és utána átlépni egy másikba. Nem fordítva. De a másik lánynak üzenném innen, ne higgye, hogy rá nem fog ráunni, ha ezt egyszer megtette a férfi.

Lányok, fel a fejjel! Tudom, hogy ilyenkor elveszettnek érzitek magatokat, de van élet a megcsalás után is!

Ajánlott cikkek