Nem mindegy, mit posztolunk az internetre, főleg, ha sok követőnk van – számomra ez a hét legnagyobb tanulsága. Meg az, hogy akkor is érdemes igent mondani az életre, ha nem olyan, mint a példaképeinké, hiszen ők többnyire nem a valóságot hirdetik. Sőt, az is eszembe jutott, hogy már egyetem előtt érdemes lenne hasznosabb dolgokra tanítani a diákokat sok felesleges tárgy helyett.
Gondolok itt például az adóbevallásra, vagy arra, hogy hogyan kell tudatosan bánni a közösségimédia-platformokkal, vagy hogyan tegyünk különbséget az álhírek és a valódi, szerkesztett tartalmak között. Emlékszem, tinédzserként az én generációm még simán benyelte az összes álhírt, fiatalon az összes kozmetikai termék, ami a tévében volt, az tuti volt, és vágyálom. Emlékszem, még a shopműsorokat is úgy néztem, hogy váo, ilyenek léteznek! És de jó lenne, ha ez mind meglenne! (Persze sose vásároltunk semmit.)
Nem tudom, emlékeztek-e arra a találmányra, amit fogyás céljából árultak a shopműsorokban: úgy nézett ki, mint egy korong, egy rúd emelkedett ki a két oldalán középen, ezt kellett megragadni, és a föld felé fordulva húzódzkodó mozgást végezni vele. Azt elfelejtették hozzátenni, hogy aki használni akarja, az azért rendelkezzen némi izommal is.
Egy orvos mesélte nekem, hogy abban az időben rengetegen fordultak meg a rendelőjében e miatt a kütyü miatt, sokan orrtöréssel végezték a vásárlást. Ez a következménye annak, ha csak részinformációkat osztunk meg.
Ma sincs ez másképp
A teleshopok fénykora ugyan már lejárt, szerepét átvette a közösségi média. Ma a példaképek korszakát éljük. Dunát lehet rekeszteni az Insta-celebekkel, a vloggerekkel, akiket tinédzserek garmadája követ, miközben az utcán pörgeti a telefonját. Szentírás azoknak is minden posztja, akik tetemesebb követővel rendelkeznek, és akik olykor üzleti érdekek miatt osztanak meg az igazságnak nem túl megfelelő cikkeket vagy posztokat. Persze a követők hitelesnek tartják minden mozzanatukat és gondolatukat, mert miért ne? A közösségi média celebjei pedig jól ki is használják ezt.
Így teszik tönkre az Insta-celebek a divatipart
A trendek jönnek-mennek, a divat iránti rajongás viszont állandó. Egyvalami mégis óriási változáson ment keresztül az eltelt évek alatt: a divatbemutatók első sora, amely az elit, a legfontosabbak helye volt. Illetve most is az, csak az erőviszonyok kicsit átrendeződtek: a leghíresebb szerkesztők és a sztárok mellett már az Insta-celebeknek is bérelt helye van.
Itt elolvashatjátok, hogyan változott meg a divatipar az Insta-celebek megjelenésével!
Jól ismerik a követőiket, és pontosan tudják, milyen szenzációhajhász poszttal hogyan lehet kattintásokat, kommenteket generálni – a saját zsebükre. És ez valahol szomorú az olyan oldalak esetében, ahol komolyabb értéket „képviselnek” az érintettek. Elég csak arra gondolni, mekkora válságot tud okozni egy tinédzser lelkében az a tudat, hogy az ő léte az Insta-lányokéhoz képest nincsen sehol, pedig az Insta-posztok többsége jól beállított fotó, aminek köze sincsen a valósághoz. Elég rossz belegondolni abba is, hogy valaki – főleg a már betegeskedő idősebb korosztály – elhiszi, hogy ha egy bizonyos levelet éget el a szobában, akkor az teljesen meggyógyítja.
Szerintem, ha már valaki a követőiből él – mégpedig jól –, akkor egy idő után már meghúzhatna egy határvonalat. Gyakorolhatna egy kis alázatot a szakma és a követői felé, belegondolhatna abba, hogy milyen hatással van egy-egy posztja a követői életére. Tudatában lehetne annak, hogy véleményformáló ereje van, és élhetne vele – hasznosan.
Mit mond a szakértő?
Mindenesetre a téma szakértőért kiáltott, így felkerestem Szűts Zoltán médiakutatót. Őt kérdeztem a tudatos médiafogyasztásról, információszelektálásról, a közösségi média hatásairól.
Mondhatjuk, hogy ma már a közösségi média felületein szerezzük be az információt, ám ennek számtalan veszélye is van. Melyek ezek?
A közösségi médiában, a blogokon és más, a felhasználók által szerkeszthető felületeken a szerkesztők ellenőrzése nélkül jelennek meg információk. Így könnyen előfordul, hogy hamis ismereteket szerzünk. A kevésbé veszélyes eset, amikor nem vesszük észre, hogy álhírekkel van dolgunk. A veszélyesebb, amikor átverés áldozatai leszünk.
Miért fókuszálunk a szenzációhajhász posztokra?
A felhasználók egyrészt gyakran azért böngészik a közösségi oldalakat, mert unatkoznak, másrészt pedig a minket körülvevő információmennyiség már olyan óriási, hogy szinte lehetetlen feldolgoznunk. Így már csak az fogja meg sokak figyelmét, ami igazán meghökkentő.
Mennyire hisszük el ezeket a posztokat?
Nagyon sokan sajnos szinte mindent elhisznek. Létezik egy nagyon izgalmas oldal a Facebookon, melyet a hallgatóim mutattak meg akkor, amikor a hitelesség kérdéséről beszéltünk. A fiktív profil működtetője nem veszi magát komolyan, mégis számtalan követője elhiszi, valós, amit csinál. Közben pedig csak parodizálja a többi Facebook- és Instagram-celebet, akik szintén alapvetően hamis vagy a végtelenségig beállított történetekkel traktálják követőiket.
Kik azok, akik leginkább bedőlnek az álhíreknek?
A tapasztalataim alapján alapvetően a 18 év alattiak, illetve a 60 év felettiek vannak „veszélyben”. A fiatalok elhiszik, hogy az, amit látnak, olvasnak, valós. Az idősebb generációban még él az, hogy amit láttak a tévében, valós. Csak itt a tévé már a képernyő.
Hogyan lehet visszaszorítani a hiteltelen oldalakat, önjelölt szakértőket?
Erre nem tudok receptet. Talán nehezen hihető, de léteznek már önjelölt közösségimédia-doktorok is. Legutóbb épp róluk írtam egy többek által írott médiablogon nem túl pozitív bejegyzést, a felelősség témáját is felvetettem. Az illető magára ismert, nem sértődött meg, hanem azzal dicsekedett, hogy megemlítettem, a negatív reklám is reklám felkiáltással. Ez nem meglepő, a forgalomgenerálás egyben jelentős bevételt is jelent.
Hogyan kell tudatos hírfogyasztóvá válni?
Legyünk egyszerre szkeptikusak, kérdőjelezzünk meg szinte mindent, amit látunk és olvasunk, de egyben legyenek alapigazságaink is. Mindig keressük az okokat, és mivel már eleve online vagyunk, keressünk rá a történetre. Ha csak blogokon találkozunk velük, fogjunk gyanút.
A szülőknek és az iskolának is fontos szerepe van a tudatos médiafogyasztás kialakításában. Beszélni kell arról, hogy mit olvasnak a gyerekek online. Erre jó példa egy kiváló amerikai sorozat – a The Americans – egyik epizódja, amelyiknek nagy rajongója lettem. A hidegháború idején játszódó dráma egyik epizódjában minden fontos szereplő egy atomkatasztrófáról szóló filmet néz az otthonában. Felnőttek és gyerekek. A film előtt a főszereplő elmondja, mit fogunk látni, hogy az egész fikció, és hogy a felnőttek beszéljék meg a látottakat a gyerekekkel. Így kellene nekünk is tennünk a közösségimédia-tartalmakkal kapcsolatban.
Szűts Zoltán
