Egyéb kategória

Készítsetek mini függőkertet a lakásban – pofonegyszerűen!

Nyakunkon a tavasz, ilyenkor még szívesebben vesszük körbe magunkat megannyi virággal/növénnyel, és szívesen kertészkedünk is, ha van rá egy talpalatnyi zöld terület, amit „megművelhetünk”. Ha eddig azzal takaróztatok, hogy nem gondoztok növényeket, mert... nincs helyetek rá, vagy nem vagytok igazi kis kertészek, nagyot tévedtek! Miért ne lehetne a lakásban létrehozni egy aprócska dzsungelt? Ehhez csak néhány kisebb méretű növényre, a nyaralásokon összegyűjtött kagylókra, tengeri sünre és csigára lesz szükségetek, és készülhetnek is a mini-, illetve függőkertek, amik sem túl nagy hozzáértést, sem pedig túl nagy energiabefektetést nem jelentenek majd számotokra. Mutatom, hogyan csináljátok!

vous - 2017.03.09.
Készítsetek mini függőkertet a lakásban – pofonegyszerűen!

Én imádok minden egyes növényt, de nem tagadom, a gondozásukkal sokszor meggyűlt már a bajom. Na nem mintha olyan bonyolult lenne az életben tartásuk, nekem valahogy mégis mindig sikerül idő előtt kinyírnom őket. Ez pedig legtöbbször annak köszönhető, hogy elfelejtem őket meglocsolni. Az egyetlen növényfaj, ami évekig is képes nálam boldogan éldegélni, az a pozsgás. Nem túl igényes, azonban nagyon mutatós, főleg, ha valami szuper kaspó szolgál otthonául!

Varázsoljatok titokzatos dzsungelt az otthonotokból! – Szobanövény-kisokos kezdőknek és haladóknak

Varázsoljatok titokzatos dzsungelt az otthonotokból! – Szobanövény-kisokos kezdőknek és haladóknak

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, igaz? De mindenki szereti, csak van, aki közelebbről, van, aki távolabbról, és van, aki ért hozzájuk, meg persze vannak olyanok is, akik nem. Szóval szerintem a mondás úgy lenne helyes, hogy „aki a virágot neveli, rossz ember nem lehet”. Ha ti is a jó emberek táborát erősítenétek, segítünk legújabb növénykisokosunkkal!

A napokban elhatároztam, hogy kezdek valamit a régóta gyűjtögetett tengeri és erdei herkentyűimmel, és mi másra is lehetne jobban használni, mint hogy csodás növénykaspóvá változtatom őket. Meg is tettem. Ha ti is szívesen utánam csinálnátok, mutatom, mit kell tennetek. De előtte még megosztok veletek pár infót a kagylókba ültethető növényekről, hogy tudjátok, milyen növényeket érdemes ezekbe az apró ketyerékbe ültetni.

Mindenképp olyat, ami kis helyen is jól érzi magát, nem kell neki túl sok föld, és viszonylag szárazságtűrő!

Pozsgások

Szárazságtűrő növények. Idetartoznak többek között a kövirózsák, kaktuszok és egyéb sivatagi növények: varjúháj, Aloe vera, szemölcsliliom, agávé. Ezek a növények, amint vízhez jutnak, nyálkaanyagaikkal annyi vizet vesznek fel, amennyire csak szükségük van, majd lassan, hosszú idő alatt használják fel. Nem szabad őket túllocsolni!

Lebegő növények

A növény levelein vízfelszívó pikkelyek vannak, ezeken keresztül veszik fel a vizet és a tápanyagokat. Idetartoznak a broméliák, például a tillandsia, lándzsarózsa, ananász, levélcsillagok. A broméliák fán lakó növények, gyökereikkel kapaszkodnak a fatörzsre. Aránylag igénytelen növények, egyszerű a gondozásuk, fénykedvelőek, de a direkt napsugárzást nem szeretik.

Ha növényvásárlásra adnátok a fejeteket, mindig kérjétek ki az eladók tanácsait azzal kapcsolatban, hogy mibe, hova milyen növényt érdemes ültetni!

Amire szükségetek lesz:

  • csiga, kagyló, tengeri sün
  • pozsgás vagy egyéb apró növény
  • föld
  • kiskanál
  • medálakasztó
  • ragasztó
  • festék
  • valamilyen madzag

Forrás:
Molnár Anikó

Elkészítése

  1. A kiválasztott kagylót, csigát és társaikat tisztítsátok meg, majd ha szeretnétek, fessétek le – én ehhez festékspray-t ajánlanék. Szebben lehet vele dolgozni, főleg, ha nem akarjátok telibe lefesteni a herkentyűket.
     
  2. Ha a festék megszáradt rajta, ragasszátok fel rá az akasztót, és kössetek át rajta egy szalagot.   
     
  3. Ültessétek bele a növénykét. Óvatosan vegyétek ki a cserépből, és még ennél is óvatosabban szedjétek le róla a felesleges földet, úgy, hogy véletlenül se sérüljön meg a gyökere. Egy kevés földet lapátoljatok át egy kiskanállal a csigába/kagylóba, majd mehet is bele a növény. Kicsit nyomkodjátok le a földjét.
     
  4. Locsoljátok meg egy picit, majd akasszátok fel a kiszemelt helyre. Arra ügyeljetek, hogy fény szempontjából hol érezné legjobban magát a növényke, és arra is, hogy úgy kössétek fel, hogy ha épp nem vízpermetezővel locsolnátok meg, hanem „folyó vízzel”, akkor ezt problémamentesen meg tudjátok oldani.

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó

Forrás:
Molnár Anikó
Ajánlott cikkek