Egyéb kategória

Kedves pontatlan ismerősök, légyszi, ne késsetek állandóan!

Tudjátok, vannak azok a barátok, akikkel ha hatkor szeretnétek találkozni, inkább 20 perccel korábbi időpontot mondtok nekik. Akkor TALÁN odaérnek időben, és nem kell fél órán át szobroznotok tök egyedül a Deák Ferenc tér kellős közepén. Ők pedig még csak nem is sejtik, ez mennyire bosszantó tud lenni!

vous - 2017.03.13.
Kedves pontatlan ismerősök, légyszi, ne késsetek állandóan!

Persze elismerem, ha valaki egy házibuliba késve ér oda, az még belefér. Nem muszáj mindig nyitásra menni, 20 perccel a kezdés után megérkezni is teljesen rendben van. Aztán ott vannak azok az alkalmak, amikor késik a busz, és a többiek 5, esetleg 10 perccel önhibájukon kívül megcsúsznak. És erről rögtön szólnak is, hogy tudjátok, nem arról van szó, hogy eltrécselték az időt.

De lefogadom, hogy nektek is van olyan ismerősötök, aki ezeken felül is szeret késni. Ha hatra kell odaérni valahova, ő fél hatkor még nemcsak otthon van, de fel sem öltözött rendesen. Ti már a cipőtöket veszitek, mert indulni kell, ő még csak éppen hogy bedugta a hajvasalót a konnektorba.

A sztori vége pedig rendre ugyanaz: ti fél órát szobroztok, rosszabb esetben a hidegben, egyedül.

Úgyhogy most meg is ragadnám a szót minden pontosan érkező társam nevében, hogy megkérjem a késlekedős barátokat: légyszi, induljatok el időben! Megértjük, ha időnként megcsúsztok, de az, hogy „bocsi, leültem a gép elé, és ott felejtettem magam” nem a legjobb indok.

Objektum doboz

Ahogy az sem, ha a megbeszélt időpont előtt két perccel szóltok, hogy „nehari, kések negyed órát”.

Objektum doboz

Hiszen aki várakozott már egyedül bármelyik nagyobb tér közepén, megtapasztalta, milyen bosszantó, amikor 5 percenként odamegy valaki kérni egy kis aprót vagy egy szál cigit. Ezek után nem csoda, hogy miután megérkeztek, a mosolyunk nem a legőszintébb.

Légyszi, kíméljetek meg minket ettől!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.