Tudjátok, vannak azok a barátok, akikkel ha hatkor szeretnétek találkozni, inkább 20 perccel korábbi időpontot mondtok nekik. Akkor TALÁN odaérnek időben, és nem kell fél órán át szobroznotok tök egyedül a Deák Ferenc tér kellős közepén. Ők pedig még csak nem is sejtik, ez mennyire bosszantó tud lenni!
Persze elismerem, ha valaki egy házibuliba késve ér oda, az még belefér. Nem muszáj mindig nyitásra menni, 20 perccel a kezdés után megérkezni is teljesen rendben van. Aztán ott vannak azok az alkalmak, amikor késik a busz, és a többiek 5, esetleg 10 perccel önhibájukon kívül megcsúsznak. És erről rögtön szólnak is, hogy tudjátok, nem arról van szó, hogy eltrécselték az időt.
De lefogadom, hogy nektek is van olyan ismerősötök, aki ezeken felül is szeret késni. Ha hatra kell odaérni valahova, ő fél hatkor még nemcsak otthon van, de fel sem öltözött rendesen. Ti már a cipőtöket veszitek, mert indulni kell, ő még csak éppen hogy bedugta a hajvasalót a konnektorba.
A sztori vége pedig rendre ugyanaz: ti fél órát szobroztok, rosszabb esetben a hidegben, egyedül.
Úgyhogy most meg is ragadnám a szót minden pontosan érkező társam nevében, hogy megkérjem a késlekedős barátokat: légyszi, induljatok el időben! Megértjük, ha időnként megcsúsztok, de az, hogy „bocsi, leültem a gép elé, és ott felejtettem magam” nem a legjobb indok.
Ahogy az sem, ha a megbeszélt időpont előtt két perccel szóltok, hogy „nehari, kések negyed órát”.
Hiszen aki várakozott már egyedül bármelyik nagyobb tér közepén, megtapasztalta, milyen bosszantó, amikor 5 percenként odamegy valaki kérni egy kis aprót vagy egy szál cigit. Ezek után nem csoda, hogy miután megérkeztek, a mosolyunk nem a legőszintébb.
Légyszi, kíméljetek meg minket ettől!
