Egyéb kategória

A magyar szabadtűzi wok: a színes hús tárcsán sütve a szezon sztárja

Szerencsére pillanatokon belül eljön az igazán jó idő, amikor legszívesebben az egész napot a szabadban töltjük – még a sütés-főzést is beleértve, például tárcsán sütögetve.

vous - 2017.04.04.
A magyar szabadtűzi wok: a színes hús tárcsán sütve a szezon sztárja

A tárcsa egy fantasztikusan jó dolog, amit a magyar gazdák, földművesek leleményének köszönhetünk. Valójában egy mezőgazdasági eszköz része a boronáláshoz használt tárcsa, jóféle, ellenálló acélozott kerek és homorú fémtál, amivel a szántás után boronálták el a földet. Ha jól belegondolunk, akkor tulajdonképpen egy hatalmas wok, amiben a szabad tűz fölött remekül lehet sütni mindenfélét: a közepében akár zsírban vagy olajban, a széle felé pedig inkább roston, pirítva sülhetnek a finomságok. Szóval az élelmes gazdák a tárcsa közepén lévő lukat behegesztették, olykor lábakat is szereltek rá, és indulhatott a sütés.

farm

Sietek haza, beérett a cyberkukoricám! – mindent a virtuális farmerekről

Nem, ez a mondat nem a jövőből származik, ahol mindenki virtuálisan termelheti az élelmiszereit, és kinyomtathatja őket 3D nyomtatón, hanem a múltból, körülbelül 5–6 évvel ezelőttről, a Farmville (és barátai) korszakából.

A cikk ITT folytatódik!

Ma már nem kell házi megoldásokat keresnünk, készen is kapható a „magyar szabadtűzi wok”, a tárcsa. A jó forró fémlapon viszonylag gyorsan átsül az étel, és a grillezéssel szemben előnye, hogy egyrészt nem kell megvárni a parazsat, másrészt nem potyog semmi a tűzbe, harmadrészt szaftos marad a benne gyorsan átsülő hús.

Érdemes beszerezni még a nyár előtt, mert rengeteg ételt süthetünk benne a hústól a krumpliig, kolbászt, lángost, lepényt, tócsnit, de akár még brassóit is, vagy annak egy kicsit egészségesebb, színes változatát, sok húsos paprikával.

A cikk itt még nem ér véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.