Egyéb kategória

5 szokás, amit gyorsan felejtsetek el a munkahelyeteken

Szeretnétek sikeresebbek lenni a munkahelyeteken? Nem lehetetlen, mindössze pár apróságra kell odafigyelnetek, ugyanis máris látható lesz az eredmény, ha ezeket a hibákat elkerülitek.

vous - 2017.04.10.
5 szokás, amit gyorsan felejtsetek el a munkahelyeteken

Veletek is előfordult már, hogy hiába vártatok az előléptetésre vagy esetleg a dicsérő szavakra, azok mégsem jöttek? Vagy hogy úgy éreztétek, nem értékelik eléggé a munkátokat? Hogy nem tudtok kiemelkedő sikereket elérni? Mielőtt még lenullázódna az önbecsülésetek, inkább gondoljátok át, mi állhat a háttérben, és tegyetek azért, hogy felfigyeljenek rátok!

Lehet, hogy olyan rossz szokásokról van szó, amik észrevétlenül gátolnak titeket a fejlődésben. A Huffington Post most összegyűjtött öt dolgot, amit a jövőben érdemes lesz elkerülnötök.

1. Folyamatosan bocsánatot kértek

Az első és legfontosabb dolog, ami a nőkre vonatkozik karrier szempontjából: ne kérjetek mindenért bocsánatot! Nem tudom, miért, de valahogy állandóan késztetést érzünk arra, hogy elnézést kérjünk a tetteinkért. Veletek is biztos előfordult már, hogy gyakran akkor is így szóltok munkatársaitokhoz, ha csak egy egyszerű kérdést tennétek fel, vagy segítséget kértek.

Tudom, hogy szinte automatikusan jön ilyenkor az a megszólítás, hogy „bocsánat…”, de legközelebb inkább gondoljátok át, mielőtt kicsúszna a szátokon. Mert ha hiszitek, ha nem, ettől nem teszitek kedvesebbé a mondanivalótokat. Viszont bizonytalannak és félénknek tűnhettek, azt meg nyilván ti sem akarjátok.

Egy apró kísérlet: legközelebb pár napon keresztül figyeljétek meg, hányszor kértetek feleslegesen bocsánatot! Ugye, hogy megdöbbentően nagy számot kaptatok?

Forrás:
Depositphotos

2. „Az az igazság…”

Ugyanaz a helyzet, mint az előző esetben. Hiszen lehet, hogy csak tompítani akartok a mondanivalótokon, vagy őszintén ki szeretnétek fejezni, amit gondoltok, de legtöbb esetben kerüljétek ezt a szófordulatot, mert pont, hogy negatív hatást értek el vele, és nem fognak komolyan venni az emberek. Sőt, akár még úgy is tűnhet, mintha nem tudnátok, mit akartok pontosan mondani, és csak az időt húznátok. Ez pedig nem túl szerencsés, ha épp magabiztos nőként akartok helytállni a munkahelyen. Helyette inkább vegyetek egy mély levegőt, vagy tarsatok egy kis szünetet a beszédben.

3. CSAK egy jótanács

Ellen Petry Leanse cikke számtalan nőt elért az elmúlt években, ugyanis azt a kérdést boncolgatta, melyek azok a szavak, amiket jobb elkerülni a munkahelyen. Meglepő, de a lista élén a „csak” szó állt. Alapvetően mi, nők gyakrabban használjuk ezt a szót, ami nem épp jó dolog, ugyanis gyakran szinte engedélykérésként funkcionál, felesleges mentegetőzést jelent. Ennél pedig semmi nem áshatja alá jobban a tekintélyeteket vagy épp a megbecsüléseteket, hiszen a másik felet automatikusan domináns pozícióba helyezi. Ezt pedig ti sem akarjátok, ugye?

Forrás:
pexels

4. A magánéletetek maradjon a tiétek

Előfordulnak olyan, túlságosan is barátságos vagy épp személyeskedő kollégák, akik mindent tudni szeretnének rólatok. A kapcsolati státuszotoktól kezdve a gyerekvállalásig, satöbbi. Persze ne legyetek udvariatlanok, főleg, ha idősebb munkatársakról van szó, ám az sem jó taktika, ha a személyes dolgaitokat a munkahelyen beszélitek ki. Elvégre arra ott vannak a barátnők, a tesótok vagy épp a pasitok… Mert lehet, hogy teljesen ártatlan kérdésekről van szó, és tényleg csak jobban meg akarnak ismerni titeket, de ne feledjétek, hogy ezek bizony visszaüthetnek, úgyhogy csak óvatosan az őszinteségi rohamokkal!

5. #ootd avagy irodai divat

Tény, hogy a nők több figyelmet fordítanak az öltözködésre a mindennapok során, így az irodában vagy épp a melóban is igyekszünk a lehető legstílusosabban megjelenni. Azonban nem árt észben tartanotok, hogy ez egy munkahely, amire azért bizonyos szabályok vonatkoznak. Persze nem azt mondjuk, hogy kizárólag fekete-fehér összeállításokban mehettek dolgozni, de lehet, hogy nem ártana átgondolni, felvegyétek-e azt a haspólót vagy épp miniszoknyát.

Ha nem tudjátok, megfelelő-e a ruhátok, jusson eszetekbe egy dolog: akkor is megállná az öltözéketek a helyét, ha épp a cégvezetővel vagy a főnökkel lenne tárgyalásotok? Ez azért fontos, mert bár nem a ruha teszi az embert, az a bizonyos első benyomás mégis rengeteget számít. Ha pedig a ruhák alapján nem tudnak komolyan venni titeket, akkor a későbbiekben sokkal nehezebb dolgotok lesz.

lány autó cipő nyár

Hol van a jó ízlés határa? Most kiderül, mit és hogyan érdemes viselnetek a munkahelyeteken

Nőként, de még akár férfiként sem olyan egyszerű megtalálni az egyensúlyt az ízléses és a magamutogató öltözködés között. Szívesen mutatja meg az ember a kecses, hosszú combjait vagy a szép dekoltázsát, de hol van a jó ízlés határa? A Norie Team stylistja, Nyaka Dóri megosztott velünk néhány munkahelyi és persze szabadidős aranyszabályt a magamutogatást illetően.

A teljes cikket ITT olvashatjátok.

Szóval, lányok, csak ügyesen! Higgyétek el, szép lassan olyan munkaerővé válhattok, aki mellett már nem lehet szó nélkül elmenni.

Ajánlott cikkek