Egyéb kategória

Legyen Jégvarázs 2! Lesz is: mutatjuk, mikor kerül a mozikba a Disney-mese folytatása

Nagyon izgatottak vagyunk: a Disney már most ellopta 2019-et, két hivatalos filmbejelentést is tettek. Elöljáróban csak annyit, hogy a Jégvarázs és Az oroszlánkirály rajongói is örülni fognak. 

vous - 2017.04.26.
Legyen Jégvarázs 2! Lesz is: mutatjuk, mikor kerül a mozikba a Disney-mese folytatása

A Disney bejelentette, hogy a Jégvarázs második része, valamint az 1994-es Az oroszlánkirály élőszereplős remake-je is kijön 2019-ben.

ÉLJEN!

A 2013-as Jégvarázs animáció folytatása 2019. november 27-én érkezik, és időközben Jon Favreau rendező 2019. július 19-én bemutatja Az oroszlánkirály újraértelmezését, egy élőszereplős remak-et. 

Honnan is indult a leszbikus Disney-hercegnő kampány?

A „Give Elsa a Girlfriend” című kezdeményezés lényege, hogy a Disney nagy sikerű rajzfilmje, a Jégvarázs főhőse a folytatásban legyen leszbikus. Több ezer aláírás is összegyűlt már a cél érdekében, amikor a családok védelméért küzdő CitizenGO civil szervezet ez ellen fellépett, mondván ez így rombolja a gyerekek lelkét. Közben a szintén amerikai GLAAD szervezet azzal kereste meg a hollywoodi filmgyártó óriásvállalatokat, hogy a valóság hűbb reprezentációja érdekében szeretnének még több homoszexuális, transzszexuális és leszbikus szereplőt látni a filmekben.

 Kristen Bell, aki Annának kölcsönzi a hangját, tweetelt a hírekről, és úgy tűnik, a hangulata egyáltalán nem fagyos.

Egy kis előrejelzés a kedvenc Disney-hercegnő testvérpárról: a mozik megfagynak 2019 november 27-én!

Objektum doboz

Legyen már 2019!

disney haj

Hatalmas Disney-homályok nyomában: mit kezdett a hét törpe a drágakövekkel?

Néha már annyira elvakítanak minket a Disney-mesék, hogy nem is vesszük észre, mennyi indokolatlan és magyarázatra szoruló történés van ezekben a mesékben.

Ha magyarázatot nem is tudok adni, de lássuk, melyek azok a homályos részek a Disney-mesékből, amelyek eddig sosem derültek ki!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.