Egyéb kategória

Hátitáska pro és kontra – imádjuk, de pont annyira panaszkodunk is rá

Ha felcsapnám az értelmező kéziszótárt, és rákeresnék a szükséges rossz kifejezésre, akkor azt találnám mellette, hogy táska. És tényleg. Főleg nőként képtelenek vagyunk táska nélkül létezni, hiszen a cókmókjainkat vinni kell. De őszintén, melyikőtök nem sóhajt fel néha a szabad vállak gondolatára?

vous - 2017.04.29.
Hátitáska pro és kontra – imádjuk, de pont annyira panaszkodunk is rá

Arról már írtam nektek ebben a cikkben, hogy miért őrülünk meg, ha táskával megyünk bulizni, de az az igazság, hogy hátizsákkal sem olyan könnyű az élet. Valamikor abszolút válltáskapárti voltam, de ahogyan gyarapodott a táskám tartalma, egyre inkább áttértem a hátitáskára. Praktikus, több benne a hely, és jobb is a testnek, ha egyenletesen, két vállon oszlik el a súly, nem pedig csak az egyiken. Persze, bőven tudok panaszkodni is.

1. Ti és a hátizsák = két fő

Ezt főleg akkor érzitek, amikor tömegközlekedés közben szűkül a hely. Ahogy telik a busz vagy a villamos, az emberek egyre csúnyábban néznek rátok, mert a hátatokon van a táska. Rosszabb esetben még fel is löknek, szóval jobb, ha leveszitek a hátatokról, és magatok elé húzzátok.

Objektum doboz

2. Körülményes a használata

Hát, igen. Ez nem olyan, mint a válltáska, hogy elkotorásztok benne a hónotok alatt. Valahányszor kell belőle valami, le kell hámoznotok magatokról, magatok elé venni, kibontani, szóval bonyolultabb, na. Ez akkor idegőrlő, ha egymás után háromszor kell ezt ejátszanotok, mert mindig eszetekbe jut valami, ami kell, és pont belebotlotok egy ellenőrbe is, aki kéri a bérleteteket. A bérlet pedig a táskában van.

Objektum doboz

3. Nem hordható minden szetthez

Ha alapvetően sportosan öltözködtök, akkor a hátitáska jó választás, de mi van akkor, ha elegánsabbra vennétek a figurát? Nos, tény, hogy a legtöbb táska be van kategorizálva – a borítéktáska elengáns, a háti sportos –, azért nem annyira rossz a helyzet. Ma már a kategóriák nem bevettek, egyre több az elegáns hátitáska, mint ahogyan borítéktáskából is készül vagányabb darab. Mondjuk azért hátiból még kicsit neccesebb beválasztani egy mindenhez passzoló darabot.  Apropó, bringázáshoz ezek a legjobb darabok.

táska mittersisters

Készítsetek táskát a saját szoknyátokból!

„Azt mondják, ami számodra szemét, az valaki másnak kincs lehet. A Mittersisters rendhagyó workshopja után viszont már úgy gondolom: ami eddig szemét volt a szemedben, azt akár kinccsé is varázsolhatod. Táskakészítő workshopon jártam, de nem is akármilyenen: olyanon, ahol újrahasznosíthattam egy nem hordott bőrszoknyámat”  írja Viola. Itt elolvashatjátok, hogyan született újjá Viola táskája.

4. Felgyűrődő ruhák

Tudjátok, amikor kicsit testtől elálló ruhát vesztek fel, a feneketekhez érő táskaalj pedg szépen felgyűri az anyagot maga fölé. Khm, nem feltétlen szép látvány, annyi szent. 

Objektum doboz

5. Nem biztonságos 

A legnagyobb bajom a hátival, hogy tömegben mindig van bennem egy olyan sanda érzés, hogy mindjárt kirabolnak. Míg a válltáskát magam elé húzom könnyedén, addig a hátitáska sokkal könnyebben megközelíthető és kirámolható. Nyilván azt is magam elé húzhatom, csak jóval körülményesebb.

Folytathatnám még a sort, de biztosan nektek is eszetekbe jut valami. Mi szól a hátitáska ellen még? 

Ajánlott cikkek