Egyéb kategória

„A darabokból szép lassan felépítettem önmagam” – történet az önbizalomról

Az önbizalomhiány sok embert érint, ám mégsem beszélünk róla. Pedig szükség lenne rá, ugyanis lassanként pusztítja el a boldogságot bennetek. Hiszen gondoljatok csak bele, mi lenne, ha egy reggel arra ébrednétek, hogy az emberek úgy látnak, ahogy ti saját magatokat? Hogyha a fejetekben lévő szörnyek életre kelnének, és kívülről is látszanánk a lelketeken ejtett sebek?

vous - 2017.07.15.
„A darabokból szép lassan felépítettem önmagam” – történet az önbizalomról

Mert bizony az önbizalom egy igencsak törékeny dolog, sajnos lerombolni egyszerű: elég egy gonosz megjegyzés, egy rossz kapcsolat, egy bántó kritika és máris hűlt helyét találjuk, és kezdődhet az egészet elölről…

Na de mégis hogyan?

Az igazat megvallva én világéletemben kételkedtem saját magamban. Valahogy sosem voltam elég jó, félreértés ne essék, nem másoknak, saját magamnak. Mindenkitől csak az értetlen pillantásokat kaptam, nem értették, mi a baj, talán mert én magam sem tudtam. Sosem voltam túl jó barátságban a tükörrel, valahogy

mindig a hibákat kerestem mind a kinézetemben, mind pedig a belsőmben.

Forrás:
iStock

Körbenézve láttam azt a sok boldog embert, és nem értettem, mi a baj velem. Hogy én miért nem tudok felhőtlenül boldog lenni, örülni a sikereimnek, hogy miért félek olyan elmondhatatlanul a világtól és talán saját magamtól is… Pedig semmi okom nem volt rá, látszólag, valahogy mégsem sikerült kibékülni magammal. 

Mindezek után joggal kérdezhetitek, hogy akkor mégis mit lehet tenni, hogy javítsatok az önértékeléseteken. Ki kell ábrándítsalak titeket, mert erre sajnos nincs egy bombabiztos recept, mindenkinél más és más kell ahhoz, hogy szép lassan megtanulja szeretni önmagát. 

Most mondhatnék olyan kliséket, hogy az idő majd segít, és bízzatok benne, hogy minden jóra fordul, de ez sajnos nem így van.

Mert a kulcs a ti kezetekben van, és csak rajtatok múlik, hogy lesz-e változás vagy sem.

Nálam például az segített, hogy hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Szép lassan elkezdtem nyitottabbá válni, felfedezni a körülöttem lévő világot, és akarva-akaratlanul saját magamat is. 

Forrás:
pexels.com

És nem mondom, hogy nem lesz nehéz, vagy nem kell borzalmasan hosszú utat megtenni a vágyott célig. De higgyétek el, megéri! 

Mert ha tényleg tesztek érte, akkor előbb-utóbb elkezditek majd a jót is észrevenni saját magatokban. Az első alkalom, amikor elégedetten néztek a tükörbe. Amikor optimistán, bizakodva néztek a jövőbe. Amikor már nem féltek, mert tudjátok, hogy bármi történhet, saját magatokra mindig számíthattok.

Mert bárki bármit mond, én tapasztalatból tudom: ami eltört, az még nem menthetetlen. Meg lehet javítani, sok türelemmel persze. Összegyűjteni a darabokat, és azokból szép lassan felépíteni saját magatokat.

És talán ez a legfontosabb, amit az életben az ember megtanulhat.

„Az életben egyetlen dolog számít igazán” – a boldog élet titkát kutató tudósok elárulják, mi

6 tipp, hogyan turbózzátok fel az önbizalmatokat lépésről lépésre

Mi nők, ha valamiben verhetetlenek vagyunk, akkor az az, hogy hogyan gyötörjük magunkat, és nyomjuk le az önbizalmunkat a béka segge alá. Persze, ebből adódik a kérdés: ha ebben annyira királyak vagyunk, miért nem vagyunk az ellenkezőjében is azok? Miért ne lehetnénk profik az önbizalom növelésében?

Ajánlott cikkek