Csak kemény fél órát álltam a tükör előtt, hogy végigvizslassam a saját testem. Bikiniben. Nem tetszett annyira, amit láttam, a tavalyihoz képest változott. Jobban rá kellett volna gyúrni a bikinitestre. Ez van. Szívás. De sebaj. Jól fogom érezni magam, ez biztos, hajtogatom magamnak, elvégre strandolni megyek, nem kínzókamrába. (Ugye?)

Szorongatom a hátitáskám, idegesen szemlélődök. Mennyi test. Iszonyú melegem van, szeretnék végre vízben lenni, csak közben ódzkodom is a gondolattól, hogy vetkőzzek. Remélem, lesz hely közel a parthoz. Kicsit megnyugszom, mert a testek közel sem olyanok, mint amilyenekhez a magazinokból szoktam. Jobban el tudom képzelni köztük magam. Persze azért akad néhány szerencsésebb alkat. Próbálok nem így gondolni rájuk, mint akik szerencsések. Lehet, sokat tesznek érte.

Leterítem a törölközőm a többieké mellé. Van, aki gyorsan ledobja a ruháját, én kivárok, míg lehet. Csak amikor már túl feltűnővé válna, hogy nem vetkőzöm, akkor fedem fel a bikinimet. Persze behúzom a hasam. Óvatosan mozgok. Néha kipislantok oldalra, kik vannak körülöttem. Kicsit megnyugtat, hogy senki sem néz, se engem, se minket. Mindenki olvas, napozik, pihen. Lehet, túlaggódom ezt a dolgot. Azért gyorsan lefekszem hasra, lehetőleg úgy, hogy senki ne lásson be véletlenül sehová.

Ez a legkritikusabb pillanat. Amikor túl sok ember között kell véggsétálni a víz jótékony takarásáig. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy mindenki engem néz majd, és hogy mi szalad át a fejükön. Has behúz, mell kidob, egyenes hát, séta a lépcsőkig. A víz elnyel, és végre biztonságban érzem magam. Először érzem, hogy imádok strandolni. Ekkor kezdem elengedni azt a szorongást, ami bennem van. 

Bátran forgolódom a törölközőn, jövök-megyek az emberek között, mert azt látom, hogy sokan vagyunk sokfélék. Láttam szőrös hátat, szőrös hónaljat, naptejtől izzadó bőrt, hurkákat, narancsbőrt és sok-sok kiló zsírt. Átlagtesteket láttam, cuki kibuggyanó hasakkal, oldalsó puklikkal, tigriscsíkokkal, amiket mások striáknak hívnak, és szégyellenek. Szerintem szép. Láttam tokát, láttam sokféle testalkatot: almát, körtét, homokórát, fiúsat. 

Miközben nézem őket, arra gondolok, hogy túl szemérmesek vagyunk, és túl sok címlaplányt tolnak az arcunkba, miközben az átlag többség nem az. Több átlagtestet kéne látnunk az év többi napján, hogy szokjuk a testünk, és ne hasonlítgassuk máshoz. Főleg a „tökéleteshez” ne.

A strandra a vízért mész. Azért, hogy jól érezd magad, és pihenj. Bikiniben. Narancsbőrrel, pici hájakkal, elnyűtt testtel, amit megdolgozott az élet. Strandra azért mész, hogy érezd a nap simogatását, és hogy barnára mázolja a bőröd. Azért, hogy relaxálj, ringatózz a hullámokon, és hazafele betolj egy hekket vacsorára. 

Az ember azért menjen strandolni, hogy ezeket érezze, ne pedig a képzeletbeli pillantásokat a teste minden négyzetcentiméterén.

„Minden test tengerparti test, értitek?” – a szőrös fürdőruha margójára

Felrobbant az internet attól a fürdőruhától, ami a szőrös férfitestet hirdeti magán. Tény, elég megosztó. Van, aki szerint vicces, mások szerint van pozitív üzenete, megint mások szerint PFUJ. De mit szól hozzá maga a fürdőruha? 

Itt elolvashatjátok!

Estére annyira megszokom a testem fedetlenségét, hogy kifele már nem is veszek magamra semmit. Amúgy se vennék, hiszen leégett a hátam, nem kívánom, hogy bármi is hozzáérjen. Jóllakott a hasam, megtömtem eperrel és szőlővel. Jóllakott a lelkem, mert fesztelenül lakom a testemben.