Egyéb kategória

6 tipp, hogyan találhatjátok meg a tökéletes ruhát a turiban

Nagy támogatója vagyok a használt ruhák vásárlásának és viselésének. Gyerekkorom óta turizok, több jó ruhám van onnan, mint fast fashion üzletekből vagy butikokból, és azt vettem észre, jobban is szeretem őket. A használt ruhák vásárlása viszont nem minden esetben fenntartható.

vous - 2017.07.18.
6 tipp, hogyan találhatjátok meg a tökéletes ruhát a turiban

Volt néhány év az életemben, amikor már kerestem annyit, hogy a turik helyett inkább fast fashion üzletekben vásároltam ruhákat, mert úgy gondoltam, megérdemlem. Aztán elkezdtem változni, vágyni kezdtem a színekre, más formákra, de nem szerettem volna 10–20 000 forintért kísérletezgetni, ezért visszatértem a turikhoz. Akkor szembesültem vele, hogy milyen nagyon rá lehet csúszni a halmozásra, milyen könnyen meg lehet győzni magunkat arról, hogy egyik vagy másik darab jó vagy jó lesz majd valamikor.

Megvettem olyan ruhákat, amelyekről pontosan tudtam, hogy nem tudom kihasználni, de kísérletezni akartam. Így sikerült felépíteni egy szedett-vedett, impulzusokra épülő, kicsit sem átgondolt ruhatárat, amely elsőre talán oké, de én tudom, hogy mennyi minden nincs benne rendben.

Ez csak egy példa arra, mikor nem fenntartható a másod- vagy harmadkézből szerzett ruha. De menjünk végig sorban,

hogyan érdemes (szerintem) használt ruhát vásárolni tudatosan.

1. Tartsátok be a szabályt: szín, anyag, fazon stimmeljen!

Nem is emelek ki a sorból olyan ruhát, ami nem az én színem. Ehhez előbb tudni kell, milyen színeket szerettek és / vagy milyen színek állnak jól nektek. A színek nem minden: meghatározók a minták, a koptatások is egy ruhadarabon. Ugyanígy fontos a fazon és a stílus is. Ha minden stimmel, akkor ugorhattok a következő lépésre.

600

Színtípusok

2. Ne a mennyiségre, a minőségre menjetek!

Egy időben rendszeresen jártam kilós turiba és vállfásba is. (A kilós turiban amúgy ugyanúgy vállfán lógtak a ruhák, szóval a megnevezés ne tévesszen meg senkit.) Egészen kellemesen bele tudtam szédülni abba a ruhamennyiségbe, amely a kedvenc lelőhelyeimen várt, és akkor Budapest legnagyobb alapterületű turijáról még nem is beszéltem. Könnyen felkapni ilyenkor rengetegféle színt, fazont, méretet, anyagot.

Én is próbáltam vadul mindent, csak mert tetszett. Egy kicsit.

Ma már azért nem így vásárolnék, és októbertől nem is így fogok. A turkálóban is első lesz a címke, addigra szeretnék eljutni egy alapanyag-workshopra, de ha más nem, marad az internet. Azt remélem, az ember tapintása és a szeme is rááll a természetes alapanyagokra, ez lesz az első, amit nézni fogok. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy nem szeretném műszálas anyagokkal gyarapítani a ruhatáramat.

A cikk itt még nem ér véget! A folytatást a blogomon olvashatjátok ide kattintva.

szemes nóra

Szemes Nóra személyi stylist: Ne gondoljuk, hogy a konfekcióméretnek tökéletesnek kell lennie

Csak egy normális farmert szeretnénk: miért ilyen elcseszett a méretezés egy-egy üzletben? Ezzel a címmel írt cikket Emcsi nemrég arról, miért nem találunk egy normális felsőt/nadrágot/szoknyát magunknak. A Facebookra érkező kommentek alapján úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy XS-es, M-es vagy L-es, homokóra, fiús vagy körte testalkat valaki, ugyanúgy térdig járja a lábát, mire talál magának egyetlenegy jó ruhadarabot is. Egy biztos: nem velünk van a baj. Hanem akkor mivel? Ide kattintva elolvashatjátok.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.