Egyéb kategória

5 tipp azoknak, akik körbe akarják biciklizni a Balatont

Három éve, szeptemberben fogtuk magunkat a barátnőmmel, felültünk a bringánkra, és körbebringáztuk a Balatont. Ő azóta többször is megjárta a távot, én pedig idén újra készülök. Ha most készültök először az útra, olvassátok el a következő tippeket.

vous - 2017.07.28.
5 tipp azoknak, akik körbe akarják biciklizni a Balatont

1. Kerüljetek az északi oldal felé!

Mi három, egészen pontosan két és fél napos túrát terveztünk. Budapestről vonattal utaztunk le Siófokra, ahol az északi oldal felé vettük az irányt. Azzal kalkuláltunk, hgy inkább az első, még energikusabb napokon legyünk túl a nehezén (alföldi lányok esetében ez úgy van, hogy minden dombocska minimum a Mount Everest), rérünk a déli oldalon tekerni fenék- és lábfájósan a harmadik napon.

Nagyon is jól döntöttünk, a harmadik napra nemcsak a fenekemet törte fel a bicikli, a lábam is görcsölt egy szakaszon. Elképzelni sem tudom, hogyan másztam volna meg abban az állapotban az északi part Csomolungmáit.

Bár utószezonban mentünk, a szállásokat ennek ellenére előre lefoglaltuk. Egyrészt ez azért kellett, mert így mindig volt valami cél, másrészt nem lett volna sok erőnk szállást keresgélve keringeni a városokban. Az egyik helyen így is elszámoltuk magunkat. Ugyan csodálatos balatoni panoráma fogadott bennünket reggel, előtte éjszaka ezért a Mount Blanc-t kellett megmászni vaksötétben kutyaugatás közepette.

2. Keljetek hajnalban!

Egyrészt akkor jobb a levegő, jobban lehet haladni is, másrészt egyszerűen leírhatatlan, milyen gyönyörű a Balaton hajnalban. Bizonyítékként álljon itt a kedvenc fotóm. 

Forrás:
Mengyán Eszter

3. Hagyjatok időt a látnivalókra!

Van, akinek az a kihívás, hogy minél hamarabb ledarálja a távot, de ha először mentek, akkor érdemes három vagy több napra tervezni, és elidőzni a látnivalóknál, a strandokon, az éttermekben, a fagylaltozókban. Mi is beterveztünk néhány kötelezőt, mint

Nem kapkodtunk, sokszor megálltunk ücsörögni a parton, bizonyos útszakaszokon, ahol jó volt az aszfalt, tempósabban haladtunk.

Keszthely

Keszthely
Forrás:
Mengyán Eszter

4. Esik? Ne bánjátok!

A harmadik napot Keszthelynél kezdtük, éjszaka hatalmas vihar volt, és egész napra esőt mondtak. Az állomáshoz közel volt a szállásunk, épp lezártuk volna a biciklit, hogy jegyet vegyünk Budapestre, amikor egy idősebb férfi megszólított bennünket. Csak annyit mondott, hogy ha már idáig eljöttünk, nehogy egy kis eső miatt feladjuk az egészet.

És tudjátok, mit, igaza volt!

Nem vagyunk cukorból, gyönyörű indián nyár volt napokig, szóval az eső inkább frissítő volt, mint hideg és nyirkos. Eláztunk ugyan, de nagyjából déltől újra sütött a nap. Kár lett volna kihagyni az út végét, és feladni az eső miatt.

Persze van olyan, amikor tényleg nem lehet mit tenni, de egy kis eső ne tántorítson el benneteket. Csak legyen nálatok megfelelő felszerelés!

Szemben a Badacsony

Szemben a Badacsony
Forrás:
Mengyán Eszter

5. Legyen nálatok magnézium!

Bármennyire is edzésben vagytok, három nap biciklizés azért meg tudja viselni az izmokat. Legyen nálatok magnézium, ha megálltok pihenni, nyújtsatok, mozgassátok ki a végtagjaitokat. Nemcsak a lábatok, a karotok is fájhat egy idő után, készüljetek erre is! A másik, hogy a rovarcsípésre és napégésre érdemes még készülni, hiszen egész nap a szabadban lesztek. Csomagoljatok naptejet és szúnyogriasztót is!

+1 Csak átnézett, szervizelt biciklivel induljatok útnak!

Nem mertem volna úgy nekiindulni a távnak, hogy nem nézik át a biciklimet, és nincsen nálam alapfelszerelés:

  • pótbelső
  • foltozókészlet
  • minipumpa
  • csavarhúzó
  • imbuszkulcs
  • vízálló kabát
  • energiaszelet/müzliszelet

Nemrég sztárszerzőnk, Takács Nóra is szervizeltette a biciklijét, upsz, elnézést, Carolinát. Az erről készült videót ide kattintva nézhetitek meg:

Objektum doboz

És ti mikor indultok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.