Egyéb kategória

A legjobb kiegészítő nyárra, ami minden nyáron divatos lesz

Tudjátok, hogy szeretem a divatot, de a fenntarthatóság miatt egyre inkább olyan darabokra hívom fel a figyelmeteket, amelyek nemcsak egy szezonban divatosak, hanem sokáig azok maradnak.

vous - 2017.07.28.
A legjobb kiegészítő nyárra, ami minden nyáron divatos lesz

Ez esetben már nem is divatosságról, hanem stílusosságról beszélünk. Amiről most szó van, az pedig a fonott (szalma)táska, aminek szerintem minden nő gardróbjában ott a helye. Igazi alapdarab. Ráadásul Jane Birkin óta tudjuk, hogy akár farmersorttal, de estélyi ruhával is viselhetjük.

Készülhet

  • szalmából
  • gyékényből
  • peddignádból
  • fűzfavesszőből
  • és számtalan egyéb, természetes alapanyagból

A legjobb, ha a helyi piacon szerzitek be, ahol meg tudjátok kérdezni, kik és milyen körülmények között készítették. A legjobb pedig, hogy előfordulhat, hogy nem kell újat vennetek hiszen ilyen szatyor vagy táska szinte valamennyi családban fellelhető. A különbség annyi, hogy most nem (csak) a piacra járunk vele, hanem a munkahelyre is. Persze egy kis pimpelés nem árt neki: egy-egy színes pompon vagy bojt jól mutat rajta.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

 Nektek hogy tetszik?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.