A selyemkendőkben az a jó, hogy feldobhatjátok vele az öltözéketeket, frizurátokat, táskáitokat és azok pántjait, de készíthettek belőlük karkötőt, nyakláncot vagy akár táskát is. Tehát, ha van egy jó kendőtök, akkor van legalább négy-ötféle táskátok is – még akkor is, ha ti eddig nem is tudtatok róla!

Imádom a táskákat, és imádom, hogy folyamatosan váltogathatom őket annak fejében, épp milyen programom van és épp mennyi holmit kell magammal vinnem. Egy helyre viszont gyűlölök táskát vinni: a vízpartra! Főleg a homokos partokra, ahol nem tudom megúszni, hogy ne landoljon egy rakat por a táskám alján, amitől aztán még napokkal, hetekkel később is próbálok megszabadulni.
Ezért imádom viszont a kendőket, amikből pillanatok alatt készíthetek strandtáskát, amit ha kiterítek, akár napozhatok is rajta – persze ha kellően nagy méretű a kendő. A homokot könnyű kirázni belőle, és lényegesen egyszerűbb a mosása is, mint egy vászontáskának. A házi csomózású táskák/szatyrok persze még ezer más programhoz is jól jöhetnek.
Mutatok is nektek három alternatívát.

Kötni, keresztezni és csomózni is lehet: így viseljétek a kendőt idén nyáron
„Aki a divatban egy kicsit is képben van, az tudja, hogy az íratlan divatbiblia szerint egy Hermès selyemkendőnek minden nő ruhatárában ott a helye. Aki pedig az árakkal is képben van, az tudja, hogy egy Hermès selyemkendő irreálisan drága. A stílus viszont nem pénz kérdése – és ezt most be is bizonyítjuk: mutatunk pár kendőtrükköt, ami ártól függetlenül bármilyen szettet feldob.”
Nagy méretű táska – strandra és bevásárláshoz
Közepes a mindennapokra
Kicsi az esti randihoz