Egyéb kategória

Büdöske, puskapor, tátika – Kedvenc növényeim a nagymamám kertjéből

Nyáron könnyebben kerülök nosztalgikus hangulatba. Budapesten, a kertvárosi részen élek, Zugló pillanatok alatt felidézi bennem Békéscsabát (bizonyos környékein járva, persze), ahol 19 éves koromig éltem. A kertekben még mindig látni olyan virágokat, amelyek a nagymamám kertjében is ott bólogatták nyaranta a fejüket.

vous - 2017.08.09.
Büdöske, puskapor, tátika – Kedvenc növényeim a nagymamám kertjéből

Volt, amelyikkel még játsszhattunk is, másokhoz nem volt szabad hozzáérni, hiszen a „Tiszta udvar, rendes ház” korszak maradványaként a kert mindig gondos volt, rendezett, tele virágokkal.

Nektek melyik ismerős?

Körömvirág

Az orvosi körömvirágnak kötelező jelleggel ott kellett lennie minden kertben. A nagymamám kenőcsöt készített belőle, de számtalan módon használható még: olaj, tea, esszencia. A körömvirágot az ókor óta használják gyógyító célra, szóval több ezer éves tapasztalat áll a használata mögött.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

„Büdöske”

Bársonyvirág a becsületes neve, itthon szinte valamennyi kertben megtalálható. Én sokáig teljesen összetévesztettem a körömvirággal, de hát ennyit értek a növényekhez. A büdöske jól tűri a szárazságot, ellenáll a betegségeknek, és nagyon hosszan virágzik. Közép-Amerikában gyomnövénynek számított, Magyarországon már nemesített változatait is kapni. Lehet, hogy itthon nagyon uncsi, de képzeljétek, Thaiföldön és Indiában igazi kultusza van.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

„Puskapor”

Nagyvirágú porcsinként csak azért „ismerem”, mert rágugliztam, de mindig is puskapornak neveztük. Amúgy rengeteg neve van: délike, Kossuth-csillag, kőrózsa, kukacvirág, naponnyílócska, péterszakáll – csak hogy néhányat említsek a Wikipédia listájáról.

Argentína, Dél-Brazília és Uruguay területén őshonos, itthon nyáron és kora ősszel nyílik.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Tátika

Az oroszlánszájjal vagy tátikával annyit játszhattunk, amennyit csak szerettünk volna, mivel mamám kertjében annyi volt, mint égen a csillag. Letéptük a fejüket, megnyomtuk oldalról, és a virágfej hatalmasra tátotta a száját. Nagyjából ennyiben ki is merült a tudása, de mi nagyon élveztük.

A mediterrán térségből származó, viszonylag igénytelen virág a napos helyet szereti. Májustól virágzik egészen szeptemberig, és akkor lesz a legszebb, ha az elszáradt virágait folyamatosan lecsipegetitek róla.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

virág tetkó

Beszínezik a szürke hétköznapokat – A legcoolabb magyar virágosok Instagramon

Aki a virágot szereti… az az Instagramon megtalálja a mennyországot! A legszürkébb hétköznapokat is fel tudja dobni, ha elmerültök egy-egy virágkötő, virágtermelő vagy virágüzlet gyönyörű fotói között. Két hazai virágtermelőt és két itthoni virágüzlet-tulajdonost mutatok be. Kiderül, melyik 2017 virága, vigyünk-e vörös rózsát első randira (na nem mi, hanem a srácok), és melyik elfeledett klasszikus tér vissza idén.

Kattintsatok ide a cikkért!

Ajánlott cikkek